Párkapcsolatban ez zavaró lenne neked nőként?

de miért ez a kérdés, ha már van párod?

vagy dobbantani készülsz, és most azt méred fel, egy potenciális új nőt mennyire zavarna?

hogy tudsz gépelni, ha rossz a látásod?

azt gondolom, óriási szerencséd van a családoddal.

Örülj, hogy ilyen családod van.

Az enyém pl nem ilyen.

Ha van barátnőd, akkor mi a gond?

Hát az a nagy helyzet, hogy te akkor leszel NAGY bajban ha a szüleid meghalnak. Márpedig mivel senki sem él örökké, ezért ez sajnos be fog következni. Te meg teljes mértékben rájuk vagy utalva. Félig meddig ők tartanak el.

Mi lesz akkor ha ők nem lesznek, vagy olyan öregek lesznek, hogy fel sem tudnak kelni az ágyból?

Akkor veled mi lesz?

Gondolkoztál már ezen?

Nem is a barátnőkérdés itt a legnagyobb baj, hanem hogy totál rá vagy "függve" a szüleidre.

Nem írtad, hogy mennyi idős vagy. Nem mindegy, hogy 20 évesen élsz így, vagy 40 évesen is. Tudom, hogy nehéz ezt jól csinálni, és alapvetően normális dolog, hogy segít neked a családod, de a cél ugye az lenne, hogy felnőttként többé kevésbé önálló életet tudj élni. 20 évesen még oké ez a mennyiségű segítség, 40 évesen már jó lenne, ha jobban elengednék a kezed.

Szóval engem mondjuk huszonévesen nem zavarna, de így, 30 fölött már igen, az a része, hogy így nem tudnánk önálló, felnőtt életét élni. Ha az embernek fogyatékossággal élő párja van, nyilván számol vele, hogy a segítségére szorul valamilyen szinten, de én azért ebben a helyzetben is azt szeretném, ha a párom találna valami olyan foglalkozást, amiben nem gátolja a sérültsége, hogy ne szoruljon a szüleire munka és megélhetés terén. Nekem pl volt teljesen vak csoporttársam az egyetemen, azóta is a szakmában dolgozik. Nem egy sikerszakma, nem lehet vele milliókat keresni, de olyan munkája van, amiben elismerik, amiben jó, és amit szeret is.

Látássérült nőként válaszolok. Ezt azért emelem ki, hogy értsd, ismerem a helyzetet. De igen, engem zavarna. Eéldegélsz a rokkantnyugdíjból meg abból a kis pénzből amit a szüleid vállalkozásában keresel. Erre viszont nem lehet alapozni, és arra sem hogy a család mindig ott lesz. Mi lesz ha majd nem lesznek? Engem a szüleim világéletemben arra neveltek, hogy önálló legyek. Kemény munka volt, és néha nekem is jobban esett volna ha megcsinálják helyettem, de nem. És milyen jó, hogy nem. A kérdésben vázoltakat most akkor kicsit szétboncolnám:

- Szoros kapcsolat a családdal, nem lehet jogsid, segítség messzi utazásokban: az utazásban való segítség, gondolom hogy kocsival elvisznek ide oda ez oké, néha nálam is megesik, mert van olyan hely ahova nem lehet tömegközlekedéssel eljutni, vagy csak nehezen. Viszont, számomra az fontos hogy azért az utazásnál önálló legyen valaki többnyire, mert én is maximálisan az vagyok. 2%-os látásmaradványom van, tehát nem sok, mégis megoldom. A Google Maps a barátom.

- Anyukádék vesznek nektek dolgokat, és főz is rád: na nálam ez komoly kapcsolatban nem oké. Ne járkáljon be senki úgy hozzánk és pláne ne főzzön nálam kérés nélkül senki. Igen, ti a szüleid lakásában éltek, ez kicsit más helyzet, de határokat szerintem akkor is érdemes kialakítani mert így nem lesz semmi magánélet.

- Szüleid konkrétan eltartanak téged: íro hogy se nagybevásárlásra se lakásra nem kell fizetned semmit. Ez így nem önállóság és pont. Igen, zavarna, mert engem nem így, nem erre neveltek. Manapság egy látássérült is dolgozhat normális munkahelyen, tanulhat, fejlődhet, építhet karriert.