Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Párkapcsolat alatt hízás?...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Párkapcsolat alatt hízás? Szerinted mi lehet a háttérben?

Figyelt kérdés

Megpróbálom röviden összefoglalni, de fontosak a részletek ezért bocsánat, ha hosszúra sikerült. A barátom az elmúlt pár évben meghízott kicsit, mindig is nagyobb darab volt, de evés terén elengedte magát, lett egy közepesebb pocakja. Engem ez egyáltalán nem zavar, az életmódja nem változott, edzeni például továbbra is közösen járunk, kirándulunk stb. és azt tapasztaltam, hogy különösebben őt se zavarta.

Viszont most nyáron egy nagyobb társasággal elmentünk és béreltünk egy medencés apartman házat, voltak páran akik a barátomat most látták először meghízva, a barátom pedig az egyik nap teljesen véletlenül meghallott egy beszélgetést, amiben két “barátunk” minket, leginkább őt beszélték ki. Szörnyülködtek, hogy mennyire meghízott, hogy idők kérdése hogy én ezt megelégeljem, nem illik már hozzám, mert én izmos vagyok és szálkás, nem vagyunk egy szinten és gáz biztos vele mutatkoznom, meg ilyen nettó baromságokat. Ezen kiakadt és kifejezetten megviselte, de mondtam hogy ilyenekről szó sincs, engem nem zavar a súlya (volt már nála szerintem nagyobb darab barátom is), emiatt egy darabig még rossz érzése volt, de azért tudtam bizonyítani neki, hogy igen is tetszik.


Korábban a barátom bármikor szóba jött, hogy kinek milyen az ideális test, mindig az izmos, szálkás testalkatot mondta, utolsó párkapcsolatai is megfeleltek ennek. Az elmúlt pár hónapban a munkám miatt is, meg valamennyire a barátom étkezési szokásait átvéve, rám is feljött kb 6-8 kg. Nem vészes, de a kockáim csak akkor látszanak ha befeszítem, mert már nem lapos a hasam, ruhába nem is látszik igazán hogy híztam, de ha leülök akkor azért valamivel jobban. Viszont a barátom azt mondja hogy ez tetszik neki, van rajtam mit fogni meg hasonlók. Ha együtt eszünk, mindig kérdezi, hogy esetleg még kérek még, meg mondja hogy nyugodtan egyek plusz még ebből vagy abból.


Nem tudom eldönteni, hogy tényleg tetszem így neki, vagy benne van ebbe az egészbe az őt, meg a kapcsolatunkat ért kritika, hogy nem vagyunk egy szinten. Mi van ha csak azt szeretné, hogy “egy szinten” legyünk, és én se foglalkozzak annyira a testemmel? De az is megfordult a fejemben, hogy egy újabb közös programmá vált az evés, vagy az utána való pihenés mert azt már mondta többször hogy örül hogy ilyen étvágyam van. Lehet én gondolom túl, de nektek mi a tapasztalatotok? Jobb érzés ha a párkapcsolatban nem csak az egyik fél engedi el magát ilyen téren, hanem a másik is idomul? Vajon a barátomban még mindig ott lehet az a tüske, hogy azt mondták róla hogy nem elég jó hozzám?


Mindketten 28 évesek vagyunk, 4 éve vagyunk együtt és 2 éve költöztünk össze.



2022. nov. 27. 15:29
1 2
 11/17 anonim ***** válasza:
100%

Ezt a jelenséget én inkább maci-macikedvelő pároknál figyeltem meg. Van egy ismerősöm aki szuper pasi volt. Jóképű és viszonylag sportosabb. Mindig is amacikat szerette, szal nem lepődtünk meg mikor összejött egy 140 kilós idősebb fickóval. Én amúgy nem ítélkezem az ilyesmiről, aranyosak voltak. Nagy a szerelem mai napig. Ismerősöm viszont teljesen elengedte magát a kapcsolatban és felvette a párjának az életvitelét. Nulla sport, sok lustálkodás és nagy étkezések. A fickó mindig kínálgatja de ismerősöm partner benne. Az egésznek sokkal inkább ilyen szeretettteljes törődés érzete van. Így sikerült a srácnak csak 3 év alatt 75ről 120kgra híznia. Én személy szerint sajnálom kicsit. Az én szememben elvesztette a jó kinézetét. Kb 95 kilóig tartotta a szépfiús vonásait, meg a teste is a formáját. De az utolsó 25 kiló nagyon meghozta a tokát és a teste is átbillent az egyértelműen meghízott kategóriába. Mindenesetre elfogadom, hogy van olyan akinek pont most számít csak igazán jó csávónak. Ízlések és pofonok. Az biztos hogy továbbra is odáig vannak egymásért.

Szerintem sokan vannak akik ételben (is) kifejezik a szeretetüket. Nem biztos hogy feltétlenül rosszindulatúság van mögötte.

2022. dec. 10. 13:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/17 anonim ***** válasza:
76%
A legtöbbször pedig arról szól, hogy ne kelljen a másik senkinek.
2022. dec. 10. 14:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/17 A kérdező kommentje:

Köszi a válaszokat!

11-es na ez egy egészen új szemléletmód és elkezdtem rajta most gondolkodni. Az tény, hogy nekem a macisabb alkat jön be, de itt fontos hogy ki mit ért alatta. Szerintem mikor összejöttünk a barátommal, meg mondjuk korábbi súlyát tekintve +5 kg-ig volt sorolható igazán abba a kategóriába. (Izmos, zömökebb, kicsit husis)


És nekem ha csak külsőt nézem, nem az a fontos, hogy most hány kilót mutat a mérleg, hanem hogy összességében ez az izmos, zömök vonal megvan-e. Barátommal közösen járunk edzeni, tehát ez nála bőven megmaradt, csak hát lett mellé egy közepesen nagyobb pocak meg hasonlók. De mondjuk 140 kg-nál már nem tudom milyen testfelépítés kéne, hogy látszódjon valakin hogy izmos is.


Visszatérve a te tapasztalatodra, abban más ha eredetileg is 140 kg volt amikor összejöttek, és nem a kapcsolatuk alatt hízott meg ennyire, nem? A 45 kg felesleg meg nagyon durva! De itt akkor tulajdonképpen arról beszélünk, hogy az alapból vékony srác a saját “vágyainak” megfelelő testalkatot ért el. Ez mondjuk valahol logikusnak is tűnik, ha belegondolok, de pl én a szálkás formámat tartom/tartottam a legjobbnak magamnál. Viszont igaz az is, hogy nálam is fontos hogy nagyobb darab legyek, csak hát ezt izomban akarom elérni.


Ez a szeretetteljes törődés kifejezetten ismerős, meg nagyon jó kifejezés arra ami történik! Én valahol ezért se tudom hova tenni ezt a “gonosz” szándékosságot amiről beszélgettünk már itt, mert teljesen kedvesen kínál, vagy vesz nekem pl édességet, sütit vagy rendel nekem is ennivalót meg ilyenek, vagy épp süt/főz valamit. (Amit én törődésként fogok fel elsősorban)

Igaz, hogy én is partner lettem ezekben az elmúlt hónapokban sokszor, de többször csak utólag realizálom, hogy nem biztos hogy jó ötlet volt pl egymást követő két nap felhasználnunk az ajándék trófea kuponokat, amik ránk maradtak, de lejártak volna. De ugyanez van hogy előfordul egy desszerttel vagy ha otthon vagyunk egy második adaggal, hogy na azt már lehet nem kellett volna megennem. Valahol az evés is közös programmá vált kettőnk számára, meg mondjuk este/hétvégén az utána lévő pihenés meg a nasik is.


És én összességében azt veszem észre, hogy ez az egész a barátomnak kifejezetten tetszik, még a súlyom is. Viszont semmiképp se szeretném az ismerősöd példáját követni, főleg nem a mértékekben, mert ez a +45 kg teljesen igazad van, hogy az alapvető vonásokat is megváltoztatja...

2022. dec. 10. 21:54
 14/17 anonim ***** válasza:
Most kellene leedzeni amíg csak ennyi a felesleg.
2022. dec. 16. 11:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/17 A kérdező kommentje:
Az edzéssel nincs baj, mert heti 3-4 alkalommal járunk amúgy mindketten kondiba. Az étkezési szokásokon kéne változtatni, de pláne most az ünnepek alatt nem hiszem hogy már meglépem ezt. Most azt tervezem, hogy januártól helyre rakom az étrendemet, mert alulról súrolom a 100 kilót és sikerült kihíznom pár nadrágot, inget meg pólókat is...
2022. dec. 18. 17:00
 16/17 anonim ***** válasza:
100%

Baráti, ismerősi körben szerintem 3-4 kapcsolat olyan volt, hogy az évek alatt együtt hízott meg mindkét fél, de az szerintem gyakoribb, hogy csak az egyik engedi el magát. Bár utóbbi inkább lehetne váló indok, nem annyira tapasztaltam hogy szét mentek volna.

Én is meghíztam a párkapcsolatom alatt, nem is kicsit, és elég nagy volt a kontraszt a 7%os testzsír 95 kg szín izom majd a 30+ kiló felesleg között pár év leforgása alatt. Egy sportbaleset után sikerült ezt viszonylag önmagamtól elérni, de időközben kiderült, hogy a barátnőmnek nem csak a nagyobb darab, “macis” férfiak jönnek be, egyenesen a hízásom a fétise (ő ugyan olyan sportos és vékony maradt mondjuk).

Az, hogy a barátodnak tetszik a súlyod és hogy a sajátja sem zavarta soha igazából szerintem jelenthet hasonlót, persze ez csak találgatás! Ha gondolod írj rám:)

2022. dec. 23. 12:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/17 NTBS ***** válasza:
A több táplálék elfogyasztása. Ha nektek jó így, nem kell rajta ennyit gondolkodni.
2023. jan. 13. 06:56
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!