Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Párkapcsolat alatt hízás?...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Párkapcsolat alatt hízás? Szerinted mi lehet a háttérben?

Figyelt kérdés

Megpróbálom röviden összefoglalni, de fontosak a részletek ezért bocsánat, ha hosszúra sikerült. A barátom az elmúlt pár évben meghízott kicsit, mindig is nagyobb darab volt, de evés terén elengedte magát, lett egy közepesebb pocakja. Engem ez egyáltalán nem zavar, az életmódja nem változott, edzeni például továbbra is közösen járunk, kirándulunk stb. és azt tapasztaltam, hogy különösebben őt se zavarta.

Viszont most nyáron egy nagyobb társasággal elmentünk és béreltünk egy medencés apartman házat, voltak páran akik a barátomat most látták először meghízva, a barátom pedig az egyik nap teljesen véletlenül meghallott egy beszélgetést, amiben két “barátunk” minket, leginkább őt beszélték ki. Szörnyülködtek, hogy mennyire meghízott, hogy idők kérdése hogy én ezt megelégeljem, nem illik már hozzám, mert én izmos vagyok és szálkás, nem vagyunk egy szinten és gáz biztos vele mutatkoznom, meg ilyen nettó baromságokat. Ezen kiakadt és kifejezetten megviselte, de mondtam hogy ilyenekről szó sincs, engem nem zavar a súlya (volt már nála szerintem nagyobb darab barátom is), emiatt egy darabig még rossz érzése volt, de azért tudtam bizonyítani neki, hogy igen is tetszik.


Korábban a barátom bármikor szóba jött, hogy kinek milyen az ideális test, mindig az izmos, szálkás testalkatot mondta, utolsó párkapcsolatai is megfeleltek ennek. Az elmúlt pár hónapban a munkám miatt is, meg valamennyire a barátom étkezési szokásait átvéve, rám is feljött kb 6-8 kg. Nem vészes, de a kockáim csak akkor látszanak ha befeszítem, mert már nem lapos a hasam, ruhába nem is látszik igazán hogy híztam, de ha leülök akkor azért valamivel jobban. Viszont a barátom azt mondja hogy ez tetszik neki, van rajtam mit fogni meg hasonlók. Ha együtt eszünk, mindig kérdezi, hogy esetleg még kérek még, meg mondja hogy nyugodtan egyek plusz még ebből vagy abból.


Nem tudom eldönteni, hogy tényleg tetszem így neki, vagy benne van ebbe az egészbe az őt, meg a kapcsolatunkat ért kritika, hogy nem vagyunk egy szinten. Mi van ha csak azt szeretné, hogy “egy szinten” legyünk, és én se foglalkozzak annyira a testemmel? De az is megfordult a fejemben, hogy egy újabb közös programmá vált az evés, vagy az utána való pihenés mert azt már mondta többször hogy örül hogy ilyen étvágyam van. Lehet én gondolom túl, de nektek mi a tapasztalatotok? Jobb érzés ha a párkapcsolatban nem csak az egyik fél engedi el magát ilyen téren, hanem a másik is idomul? Vajon a barátomban még mindig ott lehet az a tüske, hogy azt mondták róla hogy nem elég jó hozzám?


Mindketten 28 évesek vagyunk, 4 éve vagyunk együtt és 2 éve költöztünk össze.



2022. nov. 27. 15:29
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
75%
Az lehet benne tudat alatt, hogy ha hízol kicsit, neki akkor is jó vagy, viszont már nem leszel annyira "jó nő", hogy feltűnjön másoknak a köztetek lévő különbség.
2022. nov. 27. 15:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 anonim ***** válasza:
55%
Szerintem is a saját érdekeit nézi, viszont ez egyikotoknek sem jó ha elszalad veletek a ló egészség szempontjából.
2022. nov. 27. 15:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 anonim ***** válasza:
95%

Szerintem szimplán lesz*rja, hogy már csak befeszítve látszanak a kockáid és felszedtél 8 kilót. A saját hízása se érdekli, pedig elsősorban ha a saját teste nem érdekli már annyira, akkor lehet a tied sem.

A barátaidat se értem, úgy csinálnak mintha a srác hízása egy visszafordíthatatlan és végleges dolog lenne. Egyszer lehet, hogy felkel, belenéz a tükörbe és úgy lesz vele, hogy úristen, le kell fogynon. Én az egyik exemmel összejöttem 80 kilósan, felhíztam 90-re, majd lefogytam 60-ra... és ő ezekhez semmit nem tett hozzá, valamint mindehogy tetszettem neki.

Nagyon túl van ez pörögve, először is, nem 130 kilósak vagytok, az embernek pedig lehetnek periódusai amikor sajnos kicsit magát és nem tud úgy edzeni/odafigyelni (haláleset, munkahelyváltás ami megváltoztatja az életritmust stb.), ez mind az élet velejárója.

2022. nov. 27. 16:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 A kérdező kommentje:

Én is mintha azt érezném, hogy a köztünk lévő különbséget akarja csökkenteni, bár engem egyáltalán nem zavar a súlya. 3-as, nem közömbös az iránt, hogy milyen a testem, meg az étvágyam, illetve az ő esetében ha nem is 130 kg-ról, de azért viszonylag sokról lehet szó. Mikor megismerkedtünk, akkor se volt vékony, izmos de zömökebb, nagyobb darab volt és akkor mozgott 100 kg körül, szerintem egy 15 biztos feljött még erre, bár nem kérdeztem rá a súlyára már egy ideje, mert nem akarom hogy azt érezze amit nyáron, plusz lehet ő sem állt rá mérlegre egy ideje. Nálam az a helyzet, hogy ilyen 95 körül vagyok és pár hónapja 90 alatt voltam még.

(Mindketten férfiak vagyunk amúgy)

2022. nov. 28. 20:26
 5/17 anonim ***** válasza:
69%
Elengedte magát, mert biztonságban érzi magát: és úgy gondolja ha te is kövér leszel, akkor kevésbé találsz magadnak mást ha ráunnál hogy ő nem ad magára.
2022. nov. 28. 20:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/17 A kérdező kommentje:
De valaki ilyenre szándékosan, tudatosan képes? Mert ez így önmagában kicsit ijesztő. Tapasztaltatok már ilyet, vagy ehhez hasonlót? Mármint a szándékosságot értve.
2022. nov. 28. 21:25
 7/17 anonim ***** válasza:
100%
Hetero kapcsolatban láttam ilyet, nem is egyszer. Ott baromi gyorsan kipattant hogy a nagy hízelgés a nő felé, hogy kövéren is kell, arra volt hogy más ne akarja a csajt.
2022. nov. 28. 21:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 anonim ***** válasza:
86%

"Jobb érzés ha a párkapcsolatban nem csak az egyik fél engedi el magát ilyen téren, hanem a másik is idomul?"

Kinek jobb érzés?

A legjobb az lenne, ha mind a ketten igyekeznétek szép, egészséges formában maradni.

2022. nov. 30. 10:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 anonim ***** válasza:
100%

Hetero házasság, férjem erősen elhízott, engem is mindig kínálgat, és igen, hiába hangzik betegesen, ez szinte papírforma. A fent már leírt okokból. Tehat más pároknal is tapasztalom hogy amikor valaki valamennyire meghízik, hívja erre a másikat is.

Én ugyan megmondtam a férjemnek, hogy hagyja a hülye dumát, hogy súlyfelesleggel is ugyanolyan vonzónak tart, blabla (tényleg) de én tudom csak a féltés van emögött. Emiatt meg nem fog "felhízlalni".

Mégis vagy 15 kilót felszedtem mellette, amit évek óta tartok.

Egyébként nem vagyunk sportosak, de én nem vagyok nagyon elhízva, L,XL a méretem. (A férjem olyan szinten el van hízva, hogy komolyan aggódom érte, es mindennel megpróbáltam segíteni, amit egy társ megtehet, hiába.)

Legjobb: Akar még bűnözni vacsi után és engem kérdez, ennék-e sütit... XD

Utálom a sütit. Akkoris vesz "nekem is"... meg is eszi.

2022. dec. 9. 02:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 anonim ***** válasza:
64%
Azt akarja, hogy másnak ne légy annyira jó nő. Lusta fogyni, inkább Téged hízlal magához.
2022. dec. 9. 19:34
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!