Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Egy valóban intelligens férfi családja lehet ilyen?
A volt házastárs túlságos szidása intő jel. FŐleg, ha 15 évig "elviselte". Valszeg az ellen nem volt kifogása, hogy a kisujját sem kellett otthon mozdítani és nem valószínű, hogy bőven 40 felett fog megváltozni.
Én hagynám a fentiek miatt, illetve nem tudom, te mit tervezel, én szeretnék majd gyereket, de nem egy közel 50 éves pasitól.
Miben befolyásolja a pasas mostani életét az ex felesége?
Mennyire van jelen az életében a felnőtt lánya?
Az egy dolog ha csak mesél róla, hogy miből lépett ki.
Pénzt ad az exének? Vagy találkoznak is?
Az lenne az egészben a lényeg, hogy a MOSTANI életét mennyire érinti a felnőtt lánya és az exe.
Az természetes hogy ha tartja a kapcsolatot a felnőtt lányával, néha találkoznak, mert végül is ő az apja. De elvileg az ex feleséghez már semmi köze nincs.
Ez alap esetben nem kellene, hogy befolyásolja a kapcsolatotokat.
Ha még folyamatosan jelen van az exe az életében, vagy lehúzzák pénzzel, az már gond.
A ti kettőtök kapcsolata rajtatok múlik, ti alakíthatjátok olyanra amilyenre szeretnétek. De ehhez ugye két ember kell.
Ez nem ilyen egyszerű. Az én volt feleségem is ilyen.
A manipulatív, nárcisztikus, kontrollmániás, személyiségzavaros ember úgy visz bele egy ilyen kapcsolatba hogy észre se veszed. Az elején minden rózsaszín, aztán fokozatosan lesz egyre rosszabb. Profi manipulátor mellett észre sem veszed.
Pláne hogyha bipoláris zavara van. Egyik pillanatban még a fellegekbe repít téged, máskor meg kínoz (lelkileg) bántalmaz fizikálisan, a végsőkig kontrollál. És ha bármiben ellentmondasz, kezdetként meg jön a "megvonás", a passzív agresszió, majd a fizikai. 3-4 év után eljutsz oda h menekülni akarsz, ilyenkor jön a fegyver, az öngyilkossággal fenyegetőzés. Engem ez még 10 (!!!!) évig tartott egy ilyen kapcsolatban. (Mondjuk hozzáteszem, mi tizenévesen jöttünk össze. 20 évesen, még a rózsaszín ködben házasodtunk. De ahogy mások is mondták, a túl gyors tempó mindig gyanakvásra ad okot. És valószínűleg a pszichológiai gondok is folyamatosan súlyosbodtak)
Szóval ne ítélkezz elhamarkodottan. Ki tudná ezt megmondani, a férfi miért maradt a nővel. Van aki a gyerekkel zsarolja. Vagy más dolgokkal.
Egyébként az 1-es válasza nagy hülyeség, ennek semmi köze a papucssághoz. A papucs férfi élvezi az alárendeltséget, mert azért cserébe h asszony parancsol, neki nyugi van. Egy zsarnok nő mellett ez nem így van, minden nap kín. Akár ellentmondasz akár nem. Erre csak a mostani kapcsolatomban jöttem rá, ahol teljes egyensúlyban élünk az élettársammal.
Nyugodj meg, el lehet vergődni egy ilyen nő mellett évtizedekig. Nem egyik napról a másikra lesz elviselhetetlen a legtöbb ilyen feleség. Szép lassan, több hullámvölgy után telik be a pohár. Nem mindenki annyira önérzetes, hogy kilépjen egy ilyen nő mellől. Főleg, ha gyerek van, vagy hitel.
Nem azért mondom, mert irigykedem, én is ennyi idős vagyok, mint a barátod. Nem hiszem, hogy leállnék egy korodbeli lánnyal, nem lenne türelmem hozzá. De a helyedben adnék egy esélyt neki. Ki kell ismerned, és utána a ismeretek fényében dönthetsz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!