Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Érthető, hogy lekoptattam a volt lánybarátomat, mikor segítséget kért?
Sokáig a barátom volt egy lány, évekig. Neki közben volt pasija, én meg vártam, hogy szakítsanak, mert szerelmes voltam belé. Szakítottak, utána még több időt töltöttünk együtt, és folyamatosan húzta az agyam, szülinapomon hosszan ölelgetett, egy házibuliban pedig engedte, hogy vele aludjak. Amikor szerelmet vallottam neki, egyből lekoptatott, én meg tiltottam, töröltem mindenhonnan.
Múlt héten viszont ismeretlen számról keresett, és közölte, hogy randizott egy sráccal, aztán felment a lakására és erőszakoskodott vele, alig tudott elmenekülni, elvette a telefonját, és azért engem hív, mert csak az én számomat tudja fejből. Könyörgött, hogy segítsek, vegyem fel, adjak neki cipőt, és vigyem be a rendőrségre, vagy legalább a szüleinek szóljak. Végül figyelmeztetés nélkül csak úgy letettem a telefont, mintha megszakadt volna, ki is kapcsoltam.
Úgy gondolom, hogy megint csak visszatért volna az, hogy kihasznál, és nem kapok cserébe egy kis törődést sem soha. Másrészt pedig abból kiindulva, ahogy az én agyamat húzta, inkább a sráccal szolidarítok.
Bennem van az is, hogy ha adott volna nekem egy esélyt, amikor szerelmet vallottam, akkor most nem lenne ebben a helyzetben.
Mégiscsak érzek egy kis bűntudatot.
Szerintetke érthető volt ez részemről?
Nem érthető, emberileg egy nagyon mocskos dolgot tettél. Ha létezik karma szerintem innentől kezdve félj, hogy mikor él utol.
Komolyan annyi nincs benned, hogy segíts valakin akivel éveket együtt töltöttél, csak mert nem feküdt le veled?
A helyedben nagyon elgondolkoznék az életemen, hogy egyáltalán megérdemlem-e!
Ez most komoly????
Érzel egy kis bűntudatot na nem mondod???
Mi lett volna ha az élete múlt volna rajta? El tudom képzelni azt a beszélgetést a rendőrökkel ha megtalálják holtan de a tiéd volt az utolsó hívás.
"Hát, rányomtam a telefont, ha nem utasított volna el, akkor nem halt volna meg."
De ebben az a legszomorúbb hogy nem érted miért érzel bűntudatot.
Engem is utasítottak már el, de soha nem lennék olyan undorító, végtelenül önző sz.ardarab, hogy ha egy nyilvánvalóan veszélybe került BARÁT aki nem hogy az én segítségemre szorul de konkrétan az én segítségemet KÉRI, akkor elforduljak tőle mert mint egy óvodás meg vagyok sértődve amiért elutasított. Mert nem vonzódik hozzád, és mert barátként nézett rád.
A másik meg ha annyira szeretted volna meg se fordult volna a fejedben hogy ne segíts neki.
Nagyon sajnálom szegény lányt. Hogy ez történt vele, hogy a barátjának hitt, hogy bízott benned olyan szinten hogy egy bajban elhitte szegény hogy Te segíteni fogsz neki.
Szánalmas vagy.
Ja és pszichopata vagy szociopata vagy esetleg mind a kettő.
Gratulálok emberségből jeles 👍
Nem, a kérdező nem szocipata, akkor ugrott volna, hogy kihasználja a lány kiszolgáltatott helyzetét.
Kérdező csak egy jellemtelen gyáva alak, aki miután bosszút áll egy segítségkérőn, szorongva ül a kikapcsolt telefonja mellett.
Nem kell ide semmi plusz karma, az élet már előre elintézte ezt az embert.
Legalább a csajnak innentől tiszta a kép, hogy te sose voltál a barátja, csak átverted, hátha a lyukig eljutsz. Ezzel a tettel igazoltad, hogy jól tette, amiért nem kezdett veled többet, most megmutattad, hogy milyen ember vagy.
Ha odamész, felveszed, segítesz neki, és hazaviszed, biztonságba helyezed, akkor egyből beindult volna nála ösztönösen, hogy jé, mennyire férfias és megbízható vagy, egy igazi lovag. Hogy lehetett annyira hülye, hogy nem neked adott egy esélyt?
Így szerencsére erről végleg lecsúsztál, és teljes joggal. Most a csaj áldja az eszét, hogy nem dőlt be neked. Pedig biztos nem véletlen, hogy te jutottál eszébe elsőre.
Amúgy szerinted senkinek se fogja elmondani, hogy mit tettél? Szerinted nem tudja, hogy rányomtad a telefont, mikor veszélyben volt, és téged hívott? Nem marad ez titokban, ne aggódj!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!