Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Valóban azért jegyezhetett el mert úgy gondolja, így nem fogom elhagyni soha? (illetve sűrűn előfordul az ilyen)
Szóval hallottam egy telefonbeszélgetést a szüleivel miután eljegyzett és én kint ültem a teraszon...azt hitte nem hallom.
ekkor megkérdeztem ezt tőle, azt mondta, hogy jajj csak vicc volt.
Majd másnap ezt visszahallottam egy kollégájától is aki nekem is ügyfelem.
És hát okés rossz voltam talán gyerekes, de mikor tesójának is megírta, hogy megvolt az eljegyzés, akkor ott maradt mellettem a telefon és beleolvastam és a tesója egyből azt kérdezte, hogy na megnyugodott végre? Baromi jól néz ki a barátnőd, ne félj biztos nem fog elhagyni.
2x is beszéltem vele erről mind a 2x csak elnevette magát h jajj csak hülyéskedett...hát ebben én egyáltalán nem vagyok biztos.
Egyébként több mint 1 éve vagyunk együtt.
Lehet, hogy valóban csak a külsőségek érdeklik velem kapcsolatban?
anyjának a telefonba azt mondta, hogy "óó anyu túl jó csaj hozzám képest valahogy meg kell tartanom."
amúgy sosem gondoltam hozzám képest kevésnek mert szerettem őt úgy ahogy van, én...
Volt ilyen tapasztalata, hogy elhagyták őt? Vagy családban volt ilyen náluk?
Amúgy persze, lehet, hogy túl jó nőnek gondol, de amíg nincs mellette beteges féltékenység, vagy nem rendeli alá magát, addig ebből nincs gond, és élvezheted a rajongását.
"valahogy meg kell tartanom"
Tehát meg akar tartani. Az ember nem jegyez el csak úgy valakit.
Persze az eljegyzettnek (is) boldognak kéne lennie, de ezt nem látom rajtad.
Mi a tervetek, a közös céljaitok ajövőre? Erről beszéltetek már?
Hány évesek vagytok? Ezt azért kérdeztem, mert láttam már olyat, hogy nagyon fiatalok a legális szexért házasodtak össze, csak elfelejtették megbeszélni, hogy mit is várnak a kapcsolatuktól, az eljegyzéstől és a házasságuktól, hogy hogyan képzelik az életüket és a közös életüket.
Hamar megkérte a kezed? Előfordulhat, hogy azért, mert tényleg úgy gondolja, hogy túl jó vagy hozzá és ez egyfajta biztosíték is neki, hogy ez valóban komoly és nem fogod csak úgy elhagyni. Ez amúgy nem jelenti, hogy ne szeretne és csak a külsőségek miatt akarna veled lenni. Lehet pont azért csinálja, mert nagyon is szeret és eddig félt, hogy bármikor elveszíthet.
Azt neked kell érezni, hogy valóban szeret-e vagy csak a külsőségek miatt van veled. Ha amúgy jó a kapcsolatotok, nem betegesen féltékeny, nem korlátoz és tényleg csak arról van szó, hogy ennyire odavan érted, akkor az még nem baj.
Az első kb. félévben rettentően féltékeny volt.
A munkahelyemen 3 nő van 8 férfi, rájuk is féltékenykedett, pedig csak általános kolléga emberi figyelmesség kedvesség van a munkahelyen és nem csak velem szemben.
Elég sok az Olasz ügyfél a cégünknél, és egyedül én vagyok perfekt olaszból a cégnél, így kb pár hetente elmegyünk vacsorára, a cégvezető (aki amúgy nő) plusz 2-3 olasz üzletember. Rájuk is féltékenykedett.
Még mindig nem esik ez túl jól neki úgy látom, de már nem mondja, nem ír egy nap 10 üzenetet, nem hív fel 3-4 x.
Én is odafigyelek rá, nem adtam okot tudtommal a bizalmatlanságra.
8 hónapja élünk együtt albérletben, szeretnénk saját lakásba fektetni, de kicsit elbizonytalanodtam.
Nem tudom, hogy mi az amitől biztos lehetnék abban, hogy nem csak a külsőségek miatt van velem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!