Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mindenkinek olyan lesz a párkapcsolata, amilyen emberi minőséget őmaga képvisel?
Nekem úgy tűnik, hogy az emberek nagyon túlidealizálják a párkapcsolatokat és nem is annyira racionalitás, hanem inkább a szenvedély alapján választanak partnert. A szerelemről az a kép él, hogy az majd leesik az égből és egy csapásra minden probléma megoldódik, hirtelen értelmet nyer minden körülöttem, lesz egy másik felem, aki csak rám figyel majd, feloldódom a boldogságban.
Viszont én úgy látom mindenkinek olyan lesz a szerelmi, szexuális élete amennyi energiát és áldozatot belefektet. Ilyen nincs, hogy készen kapok valakit, aki minden lelki sérelmét feldolgozta, minden félelmét legyőzte és semmilyen konfliktus nélkül együtt tudunk majd élni. Egy felnőtt, érett párkapcsolat már inkább a közös célokon, értékrenden és hétköznapi életvitel összeegyeztethetőségén alapszik, mint sem a szenvedélyes szerelmen.
Nem értem a kérdést.
Engem meg akartak támadni. Ennyit irtam. Nem irtam olyat hogy minden c.gány meg akart tamadni.
Akkor ott full üres ejszakai vonaton akárhova mentem jöttek utánam.sehol nem volt senki. Igy feladtam beültem egy fülkébe. Egyik srác a jobb másik a bal oldalamra ült es ketten szembe velem..igy kezdődött.
"Szerinted minden cigany valakit bántani akar vagy kirabolni ? "
Na ezt miből szűrted le???
Ez a kérdés is megmutatta, hogy itt teljesen felesleges értelmesen vagy segítő szándékkal írni. Itt az dominál, hogy pár frusztrált nő túlidealizált szövegét éltessük. Arra jár taps, hogy a nagykönyvbe illő szövegeket benyeljük, miközben az élet nagyon nem ilyen.
Szóval nem, továbbra sem alapvető, hogy mindenki azt a szintet kapja, amit képvisel. Akárhogy is lepontozzátok.
"teljesen felesleges értelmesen vagy segítő szándékkal írni"
Gondolom, te voltál a hetes: rámutatnál, hol volt a segítő szándék a hozzászólásodban?
"Szóval nem, továbbra sem alapvető, hogy mindenki azt a szintet kapja, amit képvisel."
Szerintem kétféleképpen értelmeztétek a kérdést. A kérdező álláspontja, hogy a párkapcsolat minősége a befektetett munkán múlik, nem pedig az egymásnak teremtettségen. Te pedig arra gondolsz, hogy egy csúnya fickó nem kaphat szép lányt. Nem ez a téma.
"Gondolom, te voltál a hetes: rámutatnál, hol volt a segítő szándék a hozzászólásodban?"
Mondjuk ott, hogy érdemes reálisabban is szemlélni a dolgokat. Egyébként, nem csak erre a kérdésre gondoltam, hanem az egész oldalra.
"Szerintem kétféleképpen értelmeztétek a kérdést. A kérdező álláspontja, hogy a párkapcsolat minősége a befektetett munkán múlik, nem pedig az egymásnak teremtettségen. Te pedig arra gondolsz, hogy egy csúnya fickó nem kaphat szép lányt. Nem ez a téma."
Már csak szöveget kéne értelmezned, mert az láthatóan nagyon nem megy. Erről beszéltem. Teljes mértékben hidegen hagy titeket a valóság. Simán ideköptök valamit, gondolkodás nélkül.
De, nyugodtan megcáfolhatsz. Hol írtam olyat, hogy egy csúnya fickó kapjon szép lányt vagy ilyesmit? Sehol. Mert valóban nem ez a téma.
"Tovabba egy azonos szintu lany konnyen talalhat maganal jobb pasit."
Na, akkor segíts nekem a szövegértésben: ez hogyan kapcsolódik a témához? Párkapcsolati minőségről volt szó, nem arról, hogy ki milyen "szintű" párt talál magának.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!