Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mindenkinek olyan lesz a párkapcsolata, amilyen emberi minőséget őmaga képvisel?
Nekem úgy tűnik, hogy az emberek nagyon túlidealizálják a párkapcsolatokat és nem is annyira racionalitás, hanem inkább a szenvedély alapján választanak partnert. A szerelemről az a kép él, hogy az majd leesik az égből és egy csapásra minden probléma megoldódik, hirtelen értelmet nyer minden körülöttem, lesz egy másik felem, aki csak rám figyel majd, feloldódom a boldogságban.
Viszont én úgy látom mindenkinek olyan lesz a szerelmi, szexuális élete amennyi energiát és áldozatot belefektet. Ilyen nincs, hogy készen kapok valakit, aki minden lelki sérelmét feldolgozta, minden félelmét legyőzte és semmilyen konfliktus nélkül együtt tudunk majd élni. Egy felnőtt, érett párkapcsolat már inkább a közös célokon, értékrenden és hétköznapi életvitel összeegyeztethetőségén alapszik, mint sem a szenvedélyes szerelmen.
"nem is annyira racionalitás"
Az érdekes, eddig mindig azt olvastam itt, hogy a férfiak a külső, a nők pedig a pénz alapján választanak. Na nézzenek oda, mégsem úgy van?
Egyébként abban teljesen igazad van, hogy nem fog senki sem készen kapni egy jó párkapcsolatot, azért mindkét félnek tennie kell. Viszont a szenvedély, szexuális vonzalom alapot szolgáltat hozzá.
"Viszont én úgy látom mindenkinek olyan lesz a szerelmi, szexuális élete amennyi energiát és áldozatot belefektet"
Gratulálok Coelho. Nyilván alap igazság, hogy egy kapcsolatba energiát, időt és pénzt kell fektetni ahhoz, hogy jó legyen. Ezt mindenki tudja. Csak van aki már annyira nem érdeklődik a partnere iránt, hogy ezt leszarja.
Nem, nagyon nem.
Egyreszt olyat kaphat, akivel eleve lehetosege van ismerkedni. Masreszt, mindenhez jon meg a felszinesseg es az eloiteletek.
Tovabba egy azonos szintu lany konnyen talalhat maganal jobb pasit.
Minden kapcsolaton dolgozni kell és fenntartani a "tüzet". Viszont miért ne lehetne az, hogy megismersz valakit és kitágul a világ, boldog leszel tőle?
Én a feleségemet a munkám által ismertem meg. Amint találkoztunk már vonzódtam hozzá, és hát bátraké a szerencse alapon odamentem ismerkedni. Azóta teljesen kinyílt előttem a világ. Ugyanolyan az értékrendünk, a céljaink, a jövőképünk. Együtt vagyunk, mégis van privát terem. A szexualitásban probléma nélkül megéljük a vágyainkat. Minden élményt megosztunk és átsegítjük egymást a gondokon. Attól, hogy nem olyan, mint a mesékben, nekem eléggé lelki társ érzetet ad ez a kapcsolat.
Sokan keverik a szexuális vágyat és a szenvedélyt a szerelemmel. Aztán mikor ez elmúlik, már dobják is be a törölközőt, hogy elmúlt a szerelem, és futnak a következőhöz. A kapcsolat elején érzett fellangolás nem tart soha sokáig.
A baj ezzel az, amikor erre a kezdeti fellángolásra vállalnak gyereket.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!