A monogámiában vagy a poligámiában élő emberek a boldogabbak és kiegyensúlyozottabbak?

Évtizedes távlatban végignézem egy kifejezetten poligám nő életét a környezetemben. Olyan, mint egy tanmese.

Nagyon szép lány volt, a huszas évei közepe-vége felé ismerkedtünk meg. Stílusos csajszi volt, jól öltözött, nagy cicik stb. minden faszi kiborult tőle azonnal. Okos is volt, a jogi pályán mozgott, volt pénze, sok emberrel találkozott és belekezdett ebbe a "kikapós szingli" éltmódba: több szerető, aztán szwingerklubok, gruppenek, sok kaland. Többször is elmondta, hogy nincs szüksége senkire tartósan, gyereket úgysem akar, úgy él, ahogy a kedve tartja. Nyilván nagyon népszerű volt ezzel a hozzáálláással, komoly zsongás volt körülötte.

Egy közeli barátom is "intézgette", összejártak szexelni, mindenféle vad sztorik voltak. Én úgy láttam akkor, hogy a nő boldog a maga módján, ha neki ez kell, hát mi közöm hozzá.

Így múlt el nagyjából húsz-huszonkét év, amikor elkezdtek nagyon komoly érzelmi válságok jönni sorra. A megbánás sötét felhője ereszkedett rá, lassult a tempó, már a hajdan legendás ciciket is legyőzte a gravitáció meg a kor. Jó lett volna egy társ, de neki semmi rutinja nem volt ebben, rég képtelenné vált az ilyesmire, és akik még hívogatták, azok is csak a vele öregedett hancúrtársak voltak, és nem akartak semmi mást, csak egy újabb kanyart az ágyban.

Kiégés, magány, szomorúság volt benne, amikor utoljára hallottam felőle, válságról-válságra vergődött. Remélem, hogy kikecmergett belőle valahogy.

A tanulság meg az, hogy mindennek ára van. Ha boldog is volt a sok szerelemtől a fénykorában, végül a fénykor maga múlt el az idővel, és egyrészt friss husik léptek a helyére, másrészt előtört belőle az állandóság iránti, elnyomott igény, így végül a mohón felzabált öröm tette boldogtalanná.

Azok, akikre nincs egyik vagy másik rákényszerítve, hanem azért választják, mert az az önazonos döntés.

Személy szerint soha többé nem lennék hajlandó párkapcsolatban lenni senkivel, ha nem lehetne kizárólagos partnerem. Konkrétan öngyilkos lennék, már a gondolat is üres és szánalmas számomra...