Egy 30 éves férfitól mikortól várható el,hogy egyenesen elmondja szeretne e és mikor gyerekeket?

Komolyan nem értem az itt hülledező embereket, hogy erről beszélni, kideríteni hogy a másik mennyire veszi komolyan ezt a témát, miért olyan ördögtől való dolog.

Nem azt kell eldönteni, hogy tőle szeretne, és senki mástól, valamint egy nagyjábóli elképzelést, hogy 30 éves létére 32 évesen lehet róla szó, ha jól mennek a dolgok, vagy 35 évesen inkább. És ez változhat, de nagyjábóli elképzelése legyen már egy 30 éves embernek, aki tudja, hogy szeretne gyereket.

Az, hogy az aktuális partner az, akivel szeretne közösen gyereket vállalni, az majd a kapcsolatuk további részében kiderül. Hiszen úgy kellene belemenni egy kapcsolatban (komoly kapcsolatba, 30 évesen elvileg éretten), hogy magunkkal tisztába vagyunk, ismerjük a vágyainkat. Az, hogy a másikkal ez megvalósítható-e, a tudatos párválasztásnál kezdődik, és a továbbiakban a kapcsolat minőségéből következik. Ami mind a két félen múlik. Azért van ennyi válás, meg elhanyagolt gyerek, mert az emberek nem rakják magukat lelkileg rendbe párkapcsolat előtt, nem tudatosan választanak párt, és felelősséghárítóan viselkednek a kapcsolatukban is. És ezzel a hozzáállással, hogy állandó párkapcsolat kell, de majd lesz ami lesz, szépen erősítik ezt.

9-es ezzel én nem értek egyet

eleve ki akar 1-2 év után gyereket??

és most be kezdjük, hogy "jajj de 30 éves már"

és?

ez nem a 80-a évek ahol 6 hónap utan esküvő, 1 év után baba 20 évesen...

#16 Nem csak belegondoltam ebbe a beszélgetésbe, hanem le is folytattam. Persze nem úgy, hogy "nem biztos, hogy tőled", hanem hogy "én szeretnék gyereket". ÉS nem úgy beszéltem, hogy "gyereket szeretnék veled". Értsd amit mondok, a lényege az, hogy úgy jövök össze valakivel, hogy látok esélyt a folytatásra. Úgy költözök össze vele, hogy esélyesnek látom a harmónikus együttélést. Úgy jegyzem el, és házasodok, hogy már kiismertem az alapszemélyiségét, a kapcsolatunkhoz, hozzám való viszonyát, és esélyesnek tartom a boldog életet vele. Úgy vállalok gyereket, hogy megtapasztaltam mennyire lehet rá számítani, mennyire illünk össze, mennyire tudjuk jól kezelni a problémásabb szituációkat.

Ez egy folyamat, több állomással, minden racionálisan gondolkodni tudó ember úgy gondolja, hogy folyton szintet kell lépni, fejlődni kell, összecsiszolódni. Aki meg nem tud így gondolkodni, az várja majd, hogy a tökéletes ember betoppan majd az életébe...

Valamint olyan kapcsolatban kellene lenni, ahol nem az van, hogy mondasz valamit, hogy 2 év múlva el tudom képzelni ezt-meg ezt. Hanem napi-heti szinten át lehet beszélni bármit. Mert változhat az életünk, magunk, a kapcsolatunk. A folyamatos, őszinte tabuk nélküli kommunikáció a lényeg.

De amúgy is azt írtam, hogy nagyjából. Nem azt, hogy teljes konkrétumok. az, hogy 2-3 év, kb 5 éven belül, ilyenek. Ezek elég tág intervallumok, de azért adnak egy támpontot, hogy tudjunk tervezni az életünkkel. És akik 30 évesek meg összeköltöznek, azok tudjanak már ilyenről is beszélni.

17# Én értekelem a hozzáállásod és le a kalappal tényleg... Örülök, hogy vannak még ilyen beállítottságú egyének a nagyvilágban, én is hasonlóan gondolkozom, nem kötekedni akartam, akarok. Csak látom, hogy sajnos nem ez az átlagos. Az elvárások, számonkérések világát éljük és kövezettek meg, de az emberi elbutulásét.

A szintlépéseket lehet természetesen kezelni és lehet elvárásokkal. (Megjegyzem szerintem az elvárások is működhetnek iszonyat természetességgel, csak nem feltétlenül jó a szóhasználat, de ebbe most nem megyek bele.) Ebben pedig már az elejétől nem mindegy a kommunikáció és sajnos nőként be kell ismernem, hogy elvárásokban mi sokszor, sokszor durvábbak vagyunk (biológiai óra). Normális értékrenddel, normális kapcsolatban, normális kommunikációval tökéletesen működik amit leírtál. Ha viszont már itt kérdez valaki ilyen formában, sémát/sablont megpróbálva ráhúzni egy adott helyzetben egy adott személyre, ott szerintem már most elcsúszott, vagy csúszik el valami. Ebben nem fog megoldást hozni a követelőzés, hogy márpedig mondjon egy évszámot. És az sem, ha a kérdező megelégszik a "majddal", amiből aztán lehet pofáraesés lesz. A gyökereknél, a teljesértékű kommunikáció hiányánál kellene megfogni a problémát és elkezdeni ilyen téren is építeni ezt a kapcsolatot, ha két fél komolyan tervez. Olyan témák átbeszélésére gondolok itt, hogy vajon miért nem meri kimondani a gyerekvállalással kapcsolatos gondolatait egy 30 éves ember a párjának, akivel összeköltözést tervez. Vagy, hogy miért nyaggatja a kérdező a párját egy pontos évszámért, amikor láthatóan ez a fajta kommunikáció nem hogy eredményt nem hoz, előbb-utóbb ellenük fordul. Egyáltalán kellene találni a témában egy közös nyelvet, amin eltudnak indulni...

Egyébként a válasza ("egy fiút mindenképpen szeretnék majd") is egy k nagy red flag.

Szerinted hogy gondolkozik a nőkről, ha ezt válaszolta? És mennyire komolyan vehető egy ilyen "akarás"? Nem úgy hangzik, mintha gyereket, kisbabát, közös projektet akarna, hanem csak a magját továbbadni, saját magát reprodukálni.

Ha ezt a választ megmagyarázta; reflektált rá, hogy miért hiszi, hogy mindenképp fiút akar; hozzátette, hogy akármelyik is lesz, szeretni fogm, akkor nem szóltam. De biztos vagyok benne, hogy nem így volt.

#18 Jól írtad a második felében, így kellene kezelniük a fennálló helyzetet.

Az első feléhez meg annyit, hogy akikkel beszélek, vagy akiknek fórumon osztom az észt, megpróbálom átadni azt, amit tapasztaltam, meg látok hasonló működésű embereken. És minél jobban nem ez az átlagos, meg elbutulás van, annál fontosabb, hogy megosszam ezeket és ösztönözzem az embereket a pozitív változásra, fejlődésre, az emberi kapcsolatok helyes működésének felismerésére. Örölük, ha te is hasonlóan gondolkodsz, élj így és terjeszd :)