Csak én érzem úgy, vagy a szerelem néha a legsötétebb dolog az életben?

Ugye mondogatják, hogy az IGAZI szerelemben nincsenek határok, csak a felszabadultság, gátlástalanság van. De én néhány dolgot nem értek... Példáúl ki volt az az anyaszomorító köcsög, aki kitalálta a "Férfi lép, lány kéreti magát." dolgot? Már elnézést, de akkor ezek szerint az egyik fél legyen totál passzív, apró jeleket küldjön??? Csak a a férfi ténykedjen, a lány meg kényelmesen, bunkón elküldheti ha nem kell neki? Valahól nem egy korlátozás az, ha a lány nem léphet? AKADÁLYA annak, hogy az emberek egymásra leljenekNem az lenne a cél, hogy két fél egymásra találjon? Miért kell ehelyett fájdalmas "játékot" csinálni az egészből? Az érzésekkel szerintem rohadtúl nem kéne játszogatni... Aztán a másik, ha valakit szeretünk, de nincs éppen velünk, vagy nem viszonozza érzelmeink, akkor ebbe belebetegszünk, magunk alatt lehetünk. Vagy mi az, hogy egy fiú azért küld el egy lányt, mert "Óh, szent egek, lépett nálam." :P Pfff... Mindegy, ha sérült a drága kis egója, gratulálok neki, de ajánlom, nézzen a szíve méléybe, hogy gyakorlatilag mit is ítél el, mert hogy nincs mit, egyenjoguság van... A szerlembe igenis bele lehet betegetni és ritka rossz dolog is lehet. Ti mit gondoltok a dologról?