Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Középkorú férfi(45) - fiatalabb lány felállásban(26), mennyire esélyes, hogy jön egy fiatal pali aki beleszemétkedik a dologba?
Nem kérem a szokásos sablon válaszokat, csak akkor írj ha van konkrét tapasztalatod az ügyben.
Több mint 6 éve együtt vagyunk a szerelmemmel, úgy érzem minden rendben közöttünk, 19 éves kora óta ismerem már, nálam jobban senki sem ismeri, persze voltak hullámvölgyek, és egy 3 hónapos szünet is 2 éve, de teljesen egyértelmű, hogy együtt kell lennünk, minden klappol, egyedül talán az az állandó vita tárgya, hogy ő még nem szeretne gyereket, de én sem mindenáron.
Erre egy közös ismerőstől kell megtudnom, hogy virágot(!!!) visznek neki a munkahelyére? Mikor rákérdeztem este, csak somolygott, hogy nem úgy van az, ez csak ilyen év végi ajándék (senki sem kapott még semmit) volt a cégtől stb. Aztán kis idő múltán odaült és elmondta, hogy ne haragudjak, de bevallotta, hogy jött oda "ideiglenesen" pár hónapja egy másik cégtől egy srác, akivel nagyon jókat szoktak beszélgetni, szokott segíteni is neki, de ne értsem félre, csak jófejségből, és Ő hozta neki a virágot "hálából" hogy annyit segített neki, illetve facebookon is beszélnek, de ő írt rá, és nincs semmi olyan. És ha szeretném soha többé nem beszél vele, mert neki is leesett már egy ideje, hogy közeledni akar felé, de nem akarta megbántani, és nagyon visszafogottan közeledik, nem is esett le neki sokáig hogy "szerinte" tetszik neki.
Én persze kiderítettem ki ez, és sokkal hihetőbb lenne a barátkozós sztori, ha nem úgy nézne ki mint valami filmsztár.
Mondtam neki akkor legyen szíves megszüntetni ezt, vagy én szüntetem meg a srácot, és még neki állt feljebb, hogy miért viselkedek így, miért kell ilyeneket mondani. Most abba maradtunk, hogy lekoppintja, és nem beszélnek többet, de megeszem a kalapom ha ez igaz. Eddig még sosem csalódtam benne, de ez nagyon bűzlik. Nem gondolnám, hogy olyat tudna neki nyújtani a csini pofin kívül amit tőlem nem kap vagy kapott meg, érthetetlen ez az egész.
"köszönd meg az égnek ezt a 7 évet, amit egy jóval fiatalabb nővel eltölthettél"
Igen, mert a fiatal nőknek aranyból van a puncijuk és ezért a férfiaknak hihetetlen tisztelettel és hódolattal kell adózniuk ezért a csodáért, hogy ilyenben részük lehetett...
#24: a személyisége nem is számít csak az egyenlege? Mert látszik, hogy a kora csak a szaldo után jön.... Én nálad sokkal butabb voltam, én egyszerűen beleszwrwttem egy 25 évvel idősebb, budai házas, eu- cegvezetobe egy panelbol. Nem ragjuk a küszöböt, de nincsenek milliárdok. Viszont szerelmes voltam 20 éve és most us szeretem
.
Szerintem a párod is fent van gyakorin.
A minap kérdezte egy 26 éves lány,mit vegyen 45 éves szerelmének :D
Mondom, hogy itt a GYK-n mindenki milliardos, meg licitalnak is ezek a hulyek :)
37F incel
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!