A férfiak egy része(!) miért ennyire ellenszenves mindenkivel, aki a nő életében van?

Férfi barátok: ne legyen, ha van, biztos dugnak, dugtak vagy dugni fognak, nem lehet őket elengedni sehova kettesben, automatikusan vetélytárs a fickó, akivel undokoskodni kell vagy távolságot tartatni.

Szülők: automatikus anyósgyűlölet, minek hív fel, minek kérdezi a lányát, nem megyek hozzá, menj egyedül, mi közöm hozzá, ne költsünk rá

Saját gyerek: az apjával kell versenyezni, én nem fogom eltartani, tönkreteszi a kapcsolatot, el kell viselni csak az anyja kedvéért, jó lenne ha nem lenne otthon, ha én ott vagyok, minek foglalkozik vele annyit a nő

Álltok: rohadt korcs ne jöjjön be a lakásba, gyerekpótléknak van, az ágyba rakja a mocskos lábait, csak a nyűg van vele, nem fogok olyan nővel élni, aki a lakásban macskát vagy kutyát tart.

Miért kell utálni minden élőlényt a nő életében? Miért nem lehet örülni azoknak, akik kedvesek veled és próbálnak befogadóak lenni? Miért nem lehet szeretni azt, amit a leendő párod szeret vagy egyenesen a mindent jelenti neki? Megfigyeltem már itt az oldalon is, hogy az a preferencia, hogy ne legyen semmid és senkid. Teljesen normális szülőkkel, rendesen nevelt gyerekkel, tisztán tartott, jól tanított kisállatokkal és gyermekkori, testvér szintű barátokkal szemben is annyi a gyűlölet, ha a partnerhez tartozik... Csak én örülök annak, ha a másiknak vannak barátai és nagy rokonsága, akik velem is barátságosak, rólam is érdeklődnek, engem is fontosnak kezelnek a számunkra fontos személy miatt... A gyerek ismeretlen terep, de ha megtudom, hogy van otthon valami állatkája a páromnak, azt is alig várom, hogy dögönyözhessem, nem pedig úgy beszélek róla, mint aki féltékeny, pedig azt sem tudom, hogy viselkednek... Miért ennyire kisajátítóak egyesek? Miért tudnak aranyos emberekről fintorogva beszélni, esélyt sem adva nekik?