Hogyan tekintesz egy házas emberre, abszolút tabúként vagy ha bele szeretsz, megpróbálod meghódítani?

De miért feltételezzük másokról, hogy "nem vallják be"? Miért nem azt, hogy ismerik magukat? Mert én nem ismertem magam eléggé, akkor más sem ismerheti?

Kísértések minden házasságban vannak. Ha a szív meg másfelé húz, akkor már baj van. Inkább az a baj, hogy sokan nem mernek kilépni a házasságból, még akkor sem, ha már nem jó.

Értem, hogy ez egyfajta tompítása egy rossz tulajdonságnak. Ha kiterjesztem mindenkire, az én felelősségem kisebb. Ugyanezt csinálják az oldalon sokan a "mi nők/mi férfiak" kezdetű mondókákkal. A felelősségvállalás az lenne, hogy "ÉN megbuktam/hibáztam/rosszul ismertem magam; helyette megy a gyerekes mutogatás, hogy "ti is ilyenek vagytok, csak nem valljátok be".

Miért lenne a házas tabu? A házasságot két ember köti, ők fogadják meg, hogy hűségesek lesznek, nekik lesz tabu egy másik férfi vagy nő. Ha ezt betartják, úgy sem lehet elcsábítani őket. Ha meg nem, akkor nem volt rendben a házasságuk, ezt tapasztalatból mondom. Csaltak már meg, szerető is voltam. Jó kapcsolatban, ahol a szex is jó, nem jön be harmadik. A szerető csak tünet, nem ok, az én házasságom is már rég kipurcant, amikor a nő belecsöppent az életünkbe.

Itt sokan osztják az észt közel nulla élettapasztalattal. Úgy könnyű hűségesnek maradni, ha két éve vagy házas, vagy frigid vagy. 40 fölött azért már sokaknak feltűnik, hogy az élet nem fekete-fehér.