Ha tönkremegy az ember a párja mellett lelkileg. Akkor az minden, csak nem szerelem?

Képzeld ezt el úgy, mintha drogfüggő, heroinista lenne valaki. Van egy-két jó pillanat, amíg hat a cucc (ez a tudat, hogy van melletted valaki). De többi időben szorongsz, hogy lebuksz, érzelmileg kitaszítottnak érzed magad, szétcsúszol az életeddel, fizikailag rosszul vagy, nen látsz célt, csak egy újabb adagot, amitől persze undorodsz már, és tudod, hogy minden baj forrása, és mindig az utolsó, ahogy a párodnál is azt gondolod, hogy na jó ezt már nem viseled el, de mégis folytatod vele. Undorodsz magadtól, hogy megint megteszed az újabb szúrást/megint elnézel neki valamit vagy belekényszeríted magad valamibe. Hitegeted magad, hogy nélküle csak borzasztobb lenne. De mélyen belül tudod, hogy mi a megoldás - teljes megvonás és szakember segítsége - de gyenge vagy hozzá, elhiteted magaddal, hogy nem is annyira rossz ez így, közbe szánakozol magadon, mert úgyse tudod becsapni magad. Inkább választod a 6/10-es 7/10-es zsibbasztó fájdalmat egész életedre, minthogy fél év, egy évre a 8-10/10-es fájdalmat, amikor szembenézel a félelmeiddel és legyőzöd önmagad, aztán élhetnél boldogan.

Megoldás? Vállalni a kicsit rosszabbat egy rövid időre, szakember sefítségét kérni, lelkileg erősnek lenni erre az időre. Mert van kiút. Barátnőm mesélt erről, mielőtt velem összejött, lenyűgöző milyen érzelmi gödörből kaparta össze magát, egy kis segítséggel. És most nagyon boldog, persze sokmindennel meg kell küzdeni továbbra is az életben (mint mindenkinek), de elért arra a szintre, hogy egyedül is boldog tudott lenni, aztán találkozott velem, és most már nekem is az a célom, hogy mindenben támogassam és boldoggá tegyem. Mert több, mint egy éve van velem, és megtapasztalhattam én is, milyen egy támogató, szerető kapcsolat. Ahol maradéktalanul boldog vagyok én is.

Előző barátnőm iszonyat sérült volt lelkileg, és hiába toltam bele az emberfeletti igyekezetet, támogatást, törődést, szeretetet, ő nem volt hajlandó szembe nézni a saját problémáival, és az lett a vége, hogy engem is lehúzott, majdnem lelki roncs lett belőlem is egy év alatt. A végén reggel sírva mentem be a munkahelyre, az alatt a 20 perc alatt, amíg senki sem látott. A nap többi részében meg folyamatosan halt meg a lelkem.

Szóval te döntesz melyik utat választod. De én javaslom, hogy vegyél erőt magadon, és bírd ki azt az időt, amíg rendbe jössz magaddal, mert nagyon megéri 🙂

Nem, nem az első opciót, hanem egy újat, SZAKEMBER segítségével. Ha szeretitek egymásr és támogat a párod, az mindennél jobb, de ha nem, akkor nélküle, de minden esetben külső segítségre van szükséged.

Hozok más hasonlatot:

Fáj a gyomrod, gyomorfekélyed van. Eddig csak a zsíros, cukros nehéz kajákat szeretted, ezeket etted. Ha nem eszel, nem fáj elviselhetetlenül. De akkor is éhen halsz. Szóval ebben az esetben fogod magad, elhúzol az orvoshoz, aki meg tud gyógyítani, és ezentúl a helyes, egészséges táplálkozásra állsz át, és simán elmúlhat a bajod.

Ugyanez van a lelkeddel. Pároddal, nélküle, mindenhogy szenvedni fogsz, amíg el nem határozod, hogy rendbe teszed magad, és pszichológus segítségét igénybe nem veszed hozzá. De te is kellesz ehhez, ki kell tartanod amellett, hogy rendbe szeretnél jönni lelkileg, folyamatosan tenned érte.