Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Eredetileg is ez volt a cél? ( részletek lent.)
Sziasztok, hosszú lesz és büszke se vagyok rá, de várnám a véleményeket!
40 feletti nő vagyok, csak kizárólag szexkapcsolatot kerestem. ( az okok lényegtelenek.) Többekkel találkoztam egy kávéra, és nyitva hagytuk a dolgot, hogy még egyszer összefutunk és meglátjuk. És akkor jött egy férfi, akinek már a fotójától is mélyebben vettem a levegőt, majd az első találkozókor azonnal tudtam, hogy őt akarom. Úgy tűnt, a dolog kölcsönös, eszméletlen jókat szeretkeztünk, és -úgy tűnt, hogy- mindketten azt kaptuk, amit kerestünk: frenetikus szeretkezéseket, rokonszenvvel, de komolyabb érzelem nélkül. De aztán változtak a dolgok. Én mondtam ki először, hogy ’ azt hiszem, beléd szerettem’, de azonnal, habozás nélkül jött a válasz, hogy ’én is szeretlek’. Ez után változott a felállás, találkozni változatlanul csak a szeretkezés miatt találkoztunk, de ettől kezdve már a telefon/email/sms is játszott. Egyre többet tudtunk meg egymásról, és kezdett egyértelmű lenni számomra, hogy a férfi nem egy jellemóriás: apró simlisségek, csúsztatások, állandó anyagi zavarok és érzelmi bizonytalanság, depresszív , majd felspannolt időszakok, borzasztóan rövid váltásokkal. Majd jöttek a kölcsönkérések. Eleinte ellenálltam és nem adtam kölcsön, viszont egyre jobban beleszerettem és egyre inkább próbáltam – szigorúan anyagiaktól mentesen- érzelmileg támogatni. Majd egyre több volt az olyan ’megbízhatatlanság’, hogy nem jött meg az ígért telefon vagy sms, lemondta a találkozót az időpont előtt 1-2 órával, napokig nem jelentkezett. Itt már egyértelmű volt, hogy ez a szerelem határozottan egyoldalú (ezt mondta a józan eszem) , de az érzelmeim egészen mást mondtak és mindig találtam magyarázatot minden eseményre.… Tökéletesen belezúgtam és nem tudtam kikeveredni a dologból, annak ellenére, hogy már lényegesen több bánattal és sírással járt ez a viszony, mint örömmel. És ekkor jött a következő kölcsönkérés… Zsigerből ezt is vissza akartam utasítani, de született egy őrült gondolatom: tudtam, hogy ha adok kölcsön és nem kapom vissza, akkor ez számomra annyira egyértelmű bizonyíték lesz, hogy azonnal ’kigyógyulok’ a szerelemből. Az összeg az én világomat nem rengette meg, ezért kölcsönadtam, majd konstatáltam, hogy a férfi felszívódott. Így utólag is azt mondom, hogy az elveszített összeg megérte: érzelmileg sokkal könnyebben éltem meg ezt a befejezést, mintha folytatódott volna az az érzelmi libikóka, amit átéltem. A kérdésem: szerintetek eleve ez volt a cél vagy csak menet közben jött ez a zseniális gondolat? Mert ha eleve ez volt a cél, akkor tudomásul veszem, hogy olyan mint a lottó: a szelvény ára szinte tutira kidobott pénz. De ha menet közben jött az ötlet, hogy a pénz többet ér, mint a tőlem kapott érzelem, odafigyelés, érzelmi, mentális támogatás, akkor még utoljára kibőgöm magam és átgondolom: hol futott ez a dolog vakvágányra, mit csináltam rosszul, hogy ez lett a vége?
Még mindig naiv vagy.
A pénz többet jelent, mint… és itt egy hosszú lista. Neki ezek nem értéket jelentettek, hanem nyűgöt. Alkalmazkodni hozzá, jól reagálni, lehetőséget adni, hogy ezeket a gondoskodó vágyaidat kiélhesd rajta.
Megegyeztetek, hogy csak szex, ami neki jó volt és kényelmes.
Aztán te kiadtad magad, ő meg kihasználta.
Igen, valószínűleg valahol menet közben jött rá, hogy nem annyira az a modern nő vagy, akinek mutatod magad és a másik éned nagyobb hasznára lehet.
Én meg sosem kértem kölcsön ráadásul még a csajok piáját is fizessem... nem jó körökben mozgok úgyérzem :)
A kérdésre is válaszolva: szerintem a pasidon kivül senki nem tudja megmondani a választ, van minden eshetőségre ezer példa, kitudja nála mikor jött ez az ötlet, minden leirt mondat csak találgatás és általánositás.
Köszi, hogy reagáltál.
Sokszor nem olyan válaszokat adok, amit a kérdezők hallani akarnak és elvétve fordul elő, hogy valaki intelligensen reagál rá.
Akár úgy, hogy átgondolja és elfogadja, akár úgy, hogy ellenérveket hoz.
Te vagy a napom pozitív csalódása.
Hogy ne legyek teljesen offtopic, erősen gondold át, még az elején!, hogy kell-e neked olyan szerető, akivel egy, vagy mindkét oldalról érzelmek vannak. A jelek szerint gyorsan találsz másikat. Ami egyben a megoldás is lehet, akár úgy is, hogy két szeretőd is lesz, akik tudnak egymásról, mert akkor kevesebb hely marad a kisajátítósdira.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!