Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hány éves korotokra éltétek ki magatokat és voltatok képesek megállapodni valaki mellett?
Figyeld meg, hogy aki azzal jön, hogy ki kell élnie magát, pont az nem lesz soha hűséges, nem tud egy mellett megállapodni. Azért hiszi azt, hogy ez így működik, mert ő azt érzi, hogy neki mindenki kell, egyszerre, mindent és mindenkit ki akar próbálni, és nem érzi azt senki mellett, hogy le tudna mondani mindenki másról, ha őt elnyerte.
Azt hiszi, hogy ez olyan, mint az evés, hogy ha hányásig bezabál, akkor csömöre lesz az édességtől, és beéri a zsíroskenyérrel. Ja, egy darabig. De aztán két nap után unalmas a zsíroskenyér, és az első gyorsbüfében zabál valami mást, amint megéhezett.
A monogám típus nem ilyen, másképp áll az egészhez. Örül, hogy az van mellette, akit szeret, és nem akarja bántani, se kockára tenni, pár óra izgalomért. Ők nem a hódítást élvezik, meg a friss kapcsolatban a lila ködöt, hanem azt, mikor összecsiszolódtak, és harmóniában együtt élnek.
Az előbbi mindig azt fogja keresni, amit az első pár hónapban érzett, azt élvezi igazán. Vagy a tiltott gyümölcsöt és a lebukás izgalmát.
Az utóbbi azt keresi, mikor idővel elmélyülnek az érzelmek,és szinte kitalálják egymás gondolatát.
Az egyetlen probléma, hogy ez a két típus gyakran egymással van kapcsolatban, és nem a magához hasonlóval.
35 évesen mentem másodjára férjhez, de úgy érzem, még vannak tartalékaim:)
40/N
#3 ez nem igaz. Én 20 éves korom körül összevissza kalandozgattam, heti 2x bulizni jártam, “kiéltem magam”, azóta már csak kapcsolatom volt, vagy azt kerestem. A bulizás sem érdekel már, évente talán 2x megyek, de akkor is csak barátok unszolására. Szóval csak mert valakiben fiatalon tombolnak a hormonok és szexelget meg bulizgat összevissza, az nem jelenti azt, hogy sosem fog lenyugodni és megállapodni. Nálam ez 24 évesen jött el.
Ja, és a hűségességet ne keverjük bele, mert én pl sosem csaltam meg az exeimet, inkább szakítottam, ha másra vágytam, mindig korrekt voltam. Ellenben ismerek olyat, aki világ életében kapcsolatfüggő volt, mindig volt valakije, de az aktuális párja mellett folyton flörtölget meg csajozik. Sőt, nagyon sok pasi ilyen, csak az utóbbi pàr hétben 3 foglalt pasi próbálkozott be nálam(edzőteremben). Szóval csak mert valaki mindig párkapcsolatban élt és nem volt ilyen “kiélős” időszaka, az nem jelenti azt, hogy hűséges típus és ugyanígy az sem feltétlen hűtlen, aki kalandozgatott már életében. Ne legyél ilyen előítéletes, mert az emberek ennél sokszínűbbek és bonyolultabbak, minthogy 2 típusba be lehessen sorolni őket.
Kiélés tipikus picsa probléma.
Érdekes, csávóknál nem hallasz ilyet, hogy nem éltem ki magam. Mindig picsák mondják. Megmerem kockáztatni, hogy ők sem kiélik magukat és ezért hagyják abba, csak már nem olyan könnyűek a másnapok egy bebaszcsi után.
A farokba esetleg beleunnak ha már átment rajtuk 20-30-50 alkalommal a top pasi akit megkívánt.
Engem az érdekelne, hogy hány ilyen kiélős típusú csajnak tud a barátja/exe arról, hogy mennyi is volt számszerűen ez a kiélés.
26évesen gondoltam úgy, h meg tudok àllapodni. Nem úgy alakult.
31/F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!