Ha rajtakapnátok a párotokat hogy megüti a háziállatotokat, szakítanátok vele?

Akkor gyesen voltam, elvesztettem volna a gyerekemet, mert nem tudtam volna róla gondoskodni elváltként. A munkahelyemen se várt fényes fizetés, az is kevés lett volna egyedül. A gyerekünk pedig imádja az apját és ez a szerelem kölcsönös. Nem tudtam volna őket elválasztani egymástól. Ahogy az évek teltek, folyamatosan dolgoztam az anyagi lehetőségeimen, 5 év után jutottam el oda, hogy most már anyagilag valószínű egyedül is meg tudnám oldani az életünket. De a férjemnek nincs hova mennie, albérletet nem tudna fenntartani állítása szerint, akkor az autót el kéne adni.

Hát olyan szintű életminőségromlással járna, ráadásul ha autó nincs, a gyerekkel se úgy tudná tartani a kapcsolatot. Pedig beszéltünk a válásról, kitűztük a célt, hogy ha az megoldódik, elválunk és el is értük fél éve és mégis csak hallgat róla. Én meg nem tudom őt elküldeni, kirakni a házból, mint egy kivert kutyát. Sokat köszönhetek neki annak ellenére, hogy nem mindig állt mellém és hagyta volna nyomorultul elpusztulni azt a kutyát.