Éreztétek már úgy hogy többet adtok a kapcsolatba mint a másik?

Igen. Bár nem párkapcsolatban, hanem barátságban. (Együtt éltünk, közös hálószobában az egyetem miatt.) Két év alatt kétszer mondtam el neki ami a lelkemet nyomja, de hiábavaló volt. Még én voltam a rossz, hogy mennyire megbántottam azzal, hogy elmondtam neki hogy fáj a viselkedése. Szóval egy idő után csak gyűlt a harag és csak gyűlt, és a kiköltözésem napján jól beszólogattam neki, aztán otthagytam.

Lehet hogy nem a legfairebb eljárás volt, de nem érdekelt addigra.

N

Huhh, barátságban én is éreztem ezt gimiben. Nem is igazán érdekelt már a lány, valóban unalmas is volt, nem tudom, miért akartam a barátnője lenni. Nehéz időszaka volt, egyedül én álltam ki mellette (nem volt népszerű lány, sőt, egy idő után eléggé közutálatnak örvendett a háta mögött, habár semmi rosszat nem csinált, csak sokan idegesítőnek tartották), de nem viszonozta soha ha megvédtem, meg se köszönte. Ha elmondtam hogy ez bánt, csak annyit mondott, neki erre nincs szüksége. Sok idő volt, mire feladtam, sokáig haragudtam rá, aztán kb 2 év múlva elengedtem. Már elballagtunk rég, nem is látjuk egymást. De most tarrok ott, hogy érdekel, mi van vele. Sokat fejlődtünk, lehetne ebből még egy kellemes haverság, csak ott követtem el a hibát, hogy én igazán mély barátságot akartam, arra meg nem passzoltunk, csak naiv voltam, hiába nem törődött eleget velem, akkor azt hittem, csak akarni kell. Csakhogy egynek nem elég akarnia, neki meg nem volt erre igénye.

Most évekkel később az első komolyabb kapcsolatomban érzem azt, hogy szerelmesebb vagyok és többet teszek bele. Ha ezt felhozom, vagy kapok pár ellenpéldát, vagy ideig-óráig valami változik, tesz értem. Csak hogy bizonytalan legyek, és azt higgyem, én akarok túl sokat. De már kezd elegem lenni, érik a szakítás gondolata bennem.

Nem azért mondom... az önáltatás magas foka.

Idáig majdnem mindenki lepontozta az első választ, pedig igaz!

De az ember rettenetesen nehezen ismeri be azt, hogy bizony nem csak a másik tud hibázni...

7: lehet néha ez is a dologban.

De ha az embernek van összehasonlítási alapja, akkor ez az érzés nem alaptalan. Nekem is volt egy próbálkozásom, ahol a srác jobban odatette magát, mint a jelenlegi barátom. Eleinte azt hittem, hogy majd ő is jobban odateszi magát, ha szerelmes lesz, én meg nem vagyok aranyásó meg nem játszmázom, nem kéretem magam, de jó, hogy ilyen nyíltak és őszinték vagyunk, majd ha alakulnak az érzései, más lesz. Most már tudom, hogy butaság volt többet várni hogy majd ő is. Neki ez a sztenderdje, hogy kapcsolatba is ennyit tesz bele/nem szerelmes igazán. Előző srácnak meg az volt, hogy az udvarlás alatt is oda kell tennie magát, ez a minimum szint. Ő maga mondta, hogy ennél alább ne adjam. Hát voltam mégis olyan hülye, most a saját káromon megtanultam, hogy ne. Itt nem pénzről van szó,hanem figyelmességről. Aki igazán szeret, amellett nincs hiányérzeted. (6. voltam)

Igen, természetesen.

Az emberek különbözőek, és különböző erőfeszítéseket tesznek.

Én csak annyit mondtam, hogy legtöbbször az történik, hogy mindenki úgy érzi: ő tette bele a többet.

Ezt nem árt figyelembe venni, különben magadat is becsapod.

A másikkal meg nem lesz jó a viszony.