Férfiak, nagyjából hol kezdődik nálatok az, hogy a barátnőtöket már túl ragaszkodónak érzitek?

Szeretem ha rajong értem, de azért vannak határok, a becsülete, méltósága, emberi mivolta sokkal értékesebb kell legyen nálam, hisz saját magáról van szó. Ölelgetés stb imádom, de ha látja h dolgom van, nem érek rá, foglalja le magát vmi értelmes, hasznos dologgal. Nyilván ez is helyzetfüggő. Illetve ahány ember annyi féle igény. A birtokló imádja ha a másikból minden az övé, csak magára van tekintettel. Szintén van aki 20 éve nem adott puszit a párjának.

Miért kérdezed? Ugy érzed sok vagy a párodnak? Jelzett ilyesmit?

Az, hogy közli, hogy szeret és boldoggá teszem, alap.

Az, hogy fontos vagyok neki, szintén. A büszkeség/méltóság dolgot nem tudom hova tenni, mert nem csinálnék olyat, amit el kéne ezzel kapcsolatban dobnia. Erre írnál esetleg példát?

A puszi, csók, ölelés nekem meg bejön, szóval abból sem lehet túl sok.

"Vagy az, ha fontosabbak vagytok neki a saját érdekeinél, kvázi a büszkeségénél/méltóságánál is"

Ennek nem szabadna megtörténnie egy kapcsolatban. Ha ilyen dolgok történnek akkor ott már súlyos problémák vannak a felek között.

A többi dolog teljesen rendben van. Én is nagyon igénylem a szeretetett, mivel gyerekkoromban soha nem kaptam és úgy a felnőtt koromban is nagyon keveset. Egy kapcsolatomnak ezért lett vége, bár nem volt kapcsolat csak amolyan kialakuló dolog ami két hónapig tartott, de nagyon rossz vége lett.

Egyszer egy lány, amikor rákérdeztem a nyakában hordott keresztre, azt mondta, ha nem tetszik nekem, leveszi. Ettől a hideg is kirázott, ez nekem egyenesen ijesztő.

Kapcsolódásból (puszi, csók, stb...) nem a mennyiség lesz sok, hanem az, hogy akkor is kezdeményezed, amikor mondjuk én nem vagyok ráhangolódva.

Gyakori helyzet még az, amikor a fentihez hasonló helyzetekből azonnal rosszra gondolnak a csajok (nem szeret, nem vagyok fontos, stb). Szerencsére nem volt még benne részem, de ettől én oltári kényszert éreznék magamon és menekülni akarnék.

Ugyanez igaz arra, amikor azt élném meg, hogy csinálni szeretnék valamit, és a partnerem szomorú lesz, mert nem vele foglalkozom. Ez tök oké, de ha rendszeresség válik, akkor korlátok között érzem magam, amit rosszul viselek.

Ez nem szeretet meg szerelem, amit leirsz, hanem fugges.

Ha valakinek en teszem teljesse az eletet, az baromi nagy nyomast jelent es mergezo a kapcsolatra nezve. Az egeszseges kapcsolat ott kezdodik, hogy nem hiszem azt, hogy a masik nelkul nem lennek "teljes".

"amiért már meg is éri a férfinak egy ilyen nőt választani. "

Ilyen nőt nem VÁLASZT az ember. A kiválasztott nőt TESZI ilyenné. Ha király akar lenni, ahhoz királynővé kell emelni a párját is!

#7-es hozzászólásra válaszolva

Érdekes ez a téma, szeretek rajta rugózni.

Így 17 év párkapcsolat után - mármint közben, csak ennyi telt el eddig - azt mondom, hogy egyet is értek veled, meg nem is.

"az idő előrehaladtával elkerülhetetlenül elkezdtek egyre inkább eggyé/egy egységgé lényegülni"

Valahol valóban elkerülhetetlen, mégis úgy gondolom, hogy egy bizonyos fokig érdemes kerülni. A mi párkapcsolatunk mindig akkor működik jobban, amikor mindketten teljesnek érezzük magunkat a másik nélkül. Ez nem azt jelenti, hogy nem hiányzunk egymásnak, csak azt, hogy nem függünk egymástól.

Nehéz ezt pontosan megfogalmazni, de azt figyeltem meg magamon és másokon is, hogy bármilyen romantikusnak is hangzik, hogy csak "mi" létezik, nem kevés kockázatot is hordoz magában. Anélkül, hogy túlságosan boncolgatnám a témát, úgy fogalmaznám, hogy ez egy törékeny és illékony egyensúly - ha egyáltalán egyensúly.

Az odaadásoddal kapcsolatban is összetett a véleményem. Alapvetően szimpatikus az alázat, de mivel a feleségem pont hasonló asszony, mint amilyennek te leírod magad, bizony akad benne kihívás.

Őt én ugyen nem érzem túlzottan ragaszkodónak, de iszonyú nehéz vele fenntartható megállapodásokat kötni, mert automatikusan alkalmazkodik még mielőtt megbeszélnénk a tényállást. Sokszor estem pofára, mert őszinte lelkesedésnek gondoltam az odaadását.

Korábban volt, hogy csökkent a szememben, mert nagyon könnyű volt befolyásolni. Pl sokszor nem értette, miért tudom jobban tisztelni, amikor veszekszünk, és megmakacsolja magát. Az ő szemében ez tök gáz, meg önzőség, én meg úgy érzem, végre közelebb kerülök hozzá.

Amikor összejöttünk, konkrétan azt gondoltam, hogy magasról leszar. Ha elmentem a haverjaimmal, azt mondta ok. Ha randizni akartam vele, azt mondta ok. Ha az anyja keresztbe húzta a randinkat, azt mondta, ez van. Mintha tök mindegy lett volna neki, ott vagyok, vagy sem.

Összefoglalva: alapvetően az odaadás, az alkalmazkodókészség és az alázat nagyon jó építőkövei egy működő párkapcsolatnak, ezért ne változtass ezeken. Ugyanakkor csakis (!) abban az esetben előnyös, ha egészséges önérvényesítő képességgel és önreflexióval párosul. Ellenkező esetben legalább annyi probléma forrása lehet, mint a nárcisztikus önzőség, sőt annyiból még rosszabb is lehet, hogy mindig te leszel a "jó zsaru", ezért ritkán fogsz megfelelő visszajelzést kapni.