Hogyan tudnám elfogadni, hogy a parkapcsolatok nem olyan ideálisak, mint ahogy azt szeretném?

Nem valami romantikus vígjátékban élek a fejemben, de miért normális másokat megnézni, idegenekről fantáziálni, pornót nézni egy szerető kapcsolatban? Ráadásul nem 20-30 év, hanem pár sokkal rövidebb idő után. Minek egyáltalán megnyílni valakinek testileg-lelkileg, megbízni valakiben, amikor a másik fél így áll hozzá?

Nem éltem még évtizedekig együtt valakivel, hogy tudjam, milyen amikor megunjuk egymást. De a(z egyetlen) 4 éves kapcsolatom alatt nem akartam mással lefeküdni, egyszerűen nem érdekelt a többi férfi.

Lehet, hogy naiv vagyok, és túl "spirituális", meg ugye nő is vagyok, de én sokkal többet várnék egy igazi párkapcsolattól, mint amiből valójában áll. Nem egy akarok lenni a sok közül, akivel éppen összejött a dolog, és bármikor lecserélhető egy fiatalabbra vagy egy nagyobb mellűre. Ha én tudok így érezni, a férfiak többsége miért nem?