Hogyan hat egy nő személyiségére, ha durva, rossz apja van?

Szerintem ez az adott nőtől függ. Pl. az alapszemályiségtől - mennyire örökölte az apja személyiségét... ha nem, akkor labilis-e, önbizalomhiányos-e. Mennyire látja át, hogy ez így nem oké, milyen baráti társaságba kerül. Ha tudja vmilyen szinten, hogy ez nem törvényszerű vagy normális, megpróbálja-e feldolgozni azt, ami történt vele.

Nekem nem ilyen szinten volt botrány személyiségű az apám, tehát alkesz nem volt, meg tudtommal nem k...vázott, de folyamatosan üvöltöztek anyámmal (igen, anyám sem volt szülőnek megfelelő), néha pofon is csattant, de leginkább rajtam, tök piti dolgok miatt. Mindenféle k...nak elmondott, amikor tini voltam, csak szitokszóként (erkölcstelen sosem voltam, 22 évesen vesztettem el a szüzességemet, tök konzervatívan öltözködtem). Az anyját istenítette, pedig fúrt minket.

Volt hatással rám. Észrevettem pl. magamon azt, hogyha vki kritizál engem, és azt nem tartom jogosnak, az első reflexem az lenne, hogy csapkodok... mert ezt láttam otthon, ill. akkor jobban odafigyeltek rám, mint amikor higgadtan beszéltem velük. Erre pl. tudatosan odafigyelek, hogy ha ezt érzem, hogy az inaim megfeszülnek, számoljak el 10-ig, mielőtt megszólalok, és akkor vmennyire megnyugszom.

Azt még a mai napig nem sikerült kivernem magamból, hogy ne rezzenjek össze ösztönösen az utcán, ha egy férfi morcos arccal, gyorsan jön felém, hozzám viszonylag közel, mert azzal az emlékkel kötöm össze, hogy ebből az lesz, hogy felpofoznak.

Voltam pszichológusnál is. Az sokat segített nekem az önértékelés helyreállításában, és abban is, ami a párkapcsolatokat, ismerkedést illeti - tudom magamról, hogy azonnal kidobnék egy olyan férfit az életemből, aki 1x is kezet emelne rám, meg olyat is, akinek annyira nem szakadt le a köldökzsinórja, mint apámnak.

De van, aki idáig nem jut el, és tudattalanul azt a személyiségtípust keresi / ahhoz vonzódik / azt választja, amit otthon megszokott, és utána meg csodálkozik, hogy neki miért nem jut rendes pasi, miért csak olyan, aki veri, csalja, pedig ő mindent megtesz neki, amit kiböfög a száján. Ez nem feltétlenül az ő hibája, mert sztem nem annyira alap, hogy vki ennyire jól tudja látni a dolgokat.

Az én apám ilyen volt. Folyamatosan könyörögni kellett nála pénzért, ha adott ajándékot, vissza is vette amikor nem ugráltam neki, volt, hogy szét is törte a cuccaimaz. Anyának be kellett mutatni a számlákat a nagybevásárlások után, őt is sakkban tartotta. Bele akart olvasni az üzeneteime tiniként, azt mondta, nem jár nekem semmi, csak amit jónak lát, pedig anyám lakásában lakott (amit el is akart venni tőle, de nem sikerült), megtiltotta, hogy fiúkkal lógjak, nem engedett el akármilyen ruhában itthonról, még anyámat is qrvázta, ha kisminkelte magát. Mikor utoljára láttam azt mondta, hogy egy senki vagyok és sok sikert az élethez, majd vén fszok szopkodásával megélek valahogy mert egyébként nélküle nem tudok másképp boldogulni, arra jó a nagy pofám. Érted, a saját, józan, absztinens vér szerinti apám ilyeneket tolt. Anyámat is fenyegette a per alatt, olyan üzeneteket küldött neki, hogy a rendőrségre vittük egyből. Ilyen részletek voltak benne, hogy "úgy szétbszom a fejeteket, hogy egy hétig vért fogtok hugyozni" meg "ha a közeletekbe kerülök, leváglak a második emeletről a lányod szeme láttára úgy, hogy kiszakad a nyakad".

Egy ideig pánikrohamaim voltak, szakemberhez jártam aztán megszabadultunk tőle. Akkor 20 éves voltam. 23 évesen ismertem meg a vőlegényem, aki egy jámbor, türelmes, halk ember, sosem ért még hozzám durván, mindenkivel egy úr, kissé aszexuális, kellően biztonságos vele lennem érzelmileg és fizikailag is. Én viszont határozottan erősebb lettem, ma már nem vagyok olyan harcias, mint anno, nem akarok a világon is bosszút állni, mint a húszas éveim elején, de azt váltotta ki belőlem apám, hogy ne tűrjek el többé semmi hasonlót és bepótoljam azt, hogy nem tettem a helyére időben a magafajtákat és nem álltam ki magamért meg azokért akiket szeretek eléggé. Ma már sokkal jobban meghúzom a hátáraimat. Randiztam apámfajtával is, miután őt sikerült kirúgnom az életemből, már gond nélkül küldtem el és szégyenítettem meg mindenkit, aki egy kicsit is rá emlékeztetett. Nem volt tolerancia. És végül bebizonyítottam, hogy én vagyok az "erősebb kutya": elvégeztem az egyetemet, behúztam egy jó melót mérnökként és dupláját keresem annak, mint amit apám anno. Nem fog tőlem kapni semmit. Anyukám lassan nyugdíjas, őt természetesen eltartom. Apámat vagy bárkit, aki egy követelőző, istenszindrómás szenny, mint ő, és nem képes leállni, pedig minimum, hogy irányba állítok és elküldöm az anyjába. De megvannak a módszereim az ilyen emberekre, 20 éven keresztül néztem, hogy hogy kell valakit a porba tiporni. Miért ne fordíthatnám az ilyenek ellen a saját fegyverüket?

Szóval elsülhet ez tiltakozás formájában is.

"Erős" nő lett belőlem, aki gyenge férfiakat vonz. Azt hiszem, inkább az apámmal azonosultam gyerekként, férfias viselkedésmintákat sajátítottam el. Nem éppen jó értelemben, mert makacs és öntörvényű vagyok aki leural másokat. Azt hiszem, azért, hogy soha többé ne lehessek olyan kiszolgáltatott, mint gyerekkoromban.

Ennek ellenére, vagy éppen ezért, amolyan terápiás célzattal a szexben szívesen vagyok alárendelt, amennyiben egyébként igazán tisztelet- és szeretetteljes a kapcsolat. Ha viszont bizalmatlan vagyok a partnerrel szemben, akkor jellemzően én akarok irányítani.

Olyan emberekbe leszek szerelmes, akik az anyámra hasonlítanak. Sok sérülés ért általa, gyakran magamra hagyott fizikailag és lelkileg is. Tudat alatt valószínűleg így próbálom ezeket feloldani, sikertelenül.

Mivel megszoktam gyerekként az egyedüllétet, nehezen alkalmazkodom. A szüleim kiszámíthatatlan viselkedése miatt félek mások közelségétől, az intimitástól. Nem tudok barátkozni, mert csakhamar az ágyban kötök ki mindenkivel. Ami igazából meg is felelne nekem, de elköteleződnöm nehéz. Olyan partner kell, aki nem akar többet, csak abban a pár órában szeretni. Nem szeretem a tapadós embereket.

A szüleimmel rendeztem a kapcsolatomat, de a gyerekkori torzulásokon már nem hiszem, hogy sokat lehet változtatni. Nem lehet pótolni azt, amit akkor nem kaptam meg.