Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lányok, járnátok olyan pasival aki jobb fogás lenne mint ti?
10: arról volt szó, hogy nálam kategóriákkal jobb és nem arról, hogy én jónak tartom. A páromat is jónak, tökéletesnek tartom magamhoz. De objektíve tudom, hol van és azt is, hogy én hol.
És épp ez az, hogy ha jól működik köztünk. De miért olyan nehéz agyilag felfogni, hogy köztem és egy olyan ember között, akit csak mutogatni tudok (ezért trófea), mert felérni nem tudok hozzá semmilyen értelemben, nem is akarok, nem is illünk össze és nem is élveznék emiatt vele lenni kettesben, ez nem működik úgy?
Nem csak azzal nem passzolsz, aki nálad rondább. Én legalábbis nem vagyok ilyen egydimenziós. Nem passzolok egy olyannal, akivel köztünk így vagy úgy szakadékok vannak. És bizony ezek a szakadékok lehetnek külsőben, intellektusban, anyagilag, távolságilag, értékrendileg, stb, stb. Ha valaki ezekben nem áll közel hozzám, nem hasonló hozzám, az nem kell, annak ellenére, hogy tudom, hogy hozzám képest lehet, hogy az említett dolgokban jobban teljesít. Nekem nem az kell, hogy valakit ajnározzak és nyaljak, nem is vagyok olyan egoista, hogy azt higgyem, neki majd ez mókás lesz velem, ahogy alulról pincsizek neki. Nekem sem lenne az fordított esetben, sokkal inkább szánalmas.
Legutolsó 2 exem ilyen volt. Őket zavarta, hogy velem vannak, mondta mindkettő, hogy verjem a földhöz a seggem örömömben kb, mert ők hozzámérnek egyáltalán, pedig én nem kaphatnék ilyen palit.
Engem nem zavart, örültem akkoriban tényleg neki, hogy valaki hozzám szól...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!