Szakítsak a párommal ha nem kíván eléggé?

Több éve, egy hónapja együtt lakunk és sajnos alig kíván. Mindig nekem kell a témát felhozni. A körülmények is szarul sülnek el mert gyakran amikor jobban beindul akkor idő nincs ilyesmire mert például valamelyikünknek épp menni kell dolgozni (nem reggeltől estig dolgozik hanem valamikor be kell menni munkahelyre, van amikor nem), például napközben vagy este fáradt már mikor hazajön.

A hétvégék sajnos kiestek mostanában, a péntek az megoldható ami még a hétvége fele van de sajnos a szombat és vasárnap nem.

Egyébként is olyan életunt már hetek óta, mindig van valami problémája ami idegesíti vagy egyszerűen életunt és már arra is nehéz rávennie magát, hogy kinyomtasson valamit. Ezt ő mondta.

Amúgy a közös programokat is alig hozta fel mostanában magától, azt is nekem kellett kezdeményeznem.

Szerintem szeret engem de egyszerűen már nem olyan a viselkedése mint régen.

Gondoskodó, becézget, megölel csak úgy, aggódik értem ha olyan a helyzet, segít a házimunkában, szívesen alszik velem, megdicséri ha főzök neki valamit, ha szar kedvem van, akkor próbál megvigasztalni... ez mind szép és jó de valami akkor sem olyan mint régen.

Már ő maga sem olyan mint volt. Régen szeretett filmet nézni, étterembe járni, a természetben lenni, a kollegáival szívesen ebédelt együtt, tervezgetett a jövőre de most már ez is majdnem a nullával egyenlő. Szerintem ennyiből áll az elméje: munka, evés, alvás, problémák. Ezen kívül mintha semmi nem létezne.

Az a baj hogy sok minden összejött neki a családjában, egyik probléma a másik után és én ezt meg tudom érteni, próbálom vigasztalni is meg felajánlom a segítségem de már 1-2 hónapja ez megy. Nyilván jól esne ha sokkal jobban kívánna és a közös programokra is lenne igénye.

Örülnék ha nem érezném úgy, hogy főleg én teszek a kapcsolatunkért.

Egyszer azt mondta, hogy szakítsak vagy cseréljem le valakire, aztán mikor itt akartam hagyni, egy veszekedésünk után, akkor szó szerint nem engedte, hogy elmenjek és mondta, hogy maradjak.

Szerintem szeret engem és tudom, hogy meg kellene értenem a problémáit ... a nagymamája hirtelen kórházba került, az apja meg nincs ugyan kórházban de szintén beteg... Én tudom, hogy kötelességem ezt is elfogadni mert egy kapcsolat ezzel is jár de elég nehéz ha már egy hónapja tart ez az állapot...

Én nem azt várom, hogy szexeljünk minden nap meg minden nap menjünk szórakozni de rosszul esik, hogy egyik percben kíván de aztán már nem. Már az sem mindig indítja be, hogy meglát meztelenül. Ha olyan kedve van, akkor hiába lát ruha nélkül, az sem ér semmit.

Szakítsak mert ez úgyse lesz jobb vagy tartsak ki és reménykedjek hogy valami történik?

Én próbálom elfogadni de elszomorít, hogy mindent nekem kell felhozni és kikönyörögni... meg nehezen viselem ezt az életunt hangulatát is.

Én sem vagyok felhőtlenül boldog mert bőven megvan a magam baja de ő rajtam is túltesz.