Férfiak, nektek mennyire probléma úgymond, ha a nő racionálisan áll a lelkizéshez?

Bocsi, nőként válaszolok. :) Ha megöleled és mondod, hogy te is sajnálod, az még megnyugtató is, nem továbbhergelő. Az érzelmeknek van egy íve, normálisan nem lehet rögtön lenyelni és máris racionálisan megoldást keresni. Ezért nem érdemes mondjuk visszakézből válaszolni a bunkó főnöknek :D Az ember kiborul, pl. gyásztól elég sok időre, de ha csak hülye volt valaki, remélhetőleg pár óra múlva már nem érdekli. Aztán jöhetnek a racionális ötletek, hogy hogyan tovább, amikor már két lépés távolságból tudja szemlélni.

Igen sok férfi nem szeret beszélgetni se, pláne nem az érzelmeiről, megjavítani meg nem biztos, hogy azt akarják, hogy pont a nő javítsa meg őket. Ugyanakkor a testi kontaktus, és ha kifejezed, hogy te viszont akár a világ ellen is bízol benne, értékesnek tartod és vele vagy - az egy elég univerzális megoldás, se nem lelkizős, se nem okostojás.

Én pont ezért írtam a halálesetet mint szélsőséges példa, hogy nem minden esetben megfelelő a racionális hozzáállás.

A többi esetben szerintem jó ha racionálisan áll hozzá a másik a dolgokhoz, mert így ha mondanak valamit azon el tud gondolkodni. Ha csak érzelmi alapon, akkor csak meghallgat, de semmi eredménye (ezért ezek az emberek nem is megoldást akarnak a problémára, hanem csak 2 fület ami hallgat).

Ha te olyan vagy mint ahogy leírod magad, akkor mi eléggé megtalálnánk egymást. Én halál esetnél sem érzem azt a gyászt amit sokan akár egy ismerősnél/családtagnál, ez gondolom azért van mert kevés ember kerül hozzám közel, és így igazából csak állok a helyzet előtt(persze, nem vigyorgok, de olyan furcsa... gondolom nálad is volt már így).

Szintén amikor valami frappánsat kellene mondani mondjuk egy szakításra/megcsalásra vagy hogy szemetek a munkahelyen/családban nem tudok mert mindet sablonnak érzem. Utóbbinál pedig tényleg még bosszantó is, hogy a megoldás ott van, de csak azért se oldja meg.

#14 Szerintem a leírásod alapján nem az a fura, hogy megoldásokat keresel a problémára.

Azt írod, hogy “az ölelés teljesíthető”, ez úgy hangzik, mintha egy robot lennél, aki számára az ölelés egy rábízott feladat.

Amúgy ezt a pároddal kéne megbeszélned, az egész attól is függ, hogy neki mennyire van igénye a lelkizésre. Minden ember más. Amit leírtál, az nem föltétlenül probléma, szerintem nagyon túlbonyolítod a helyzetet.

Nincs azzal baj, hogy csendben végig hallgatod a párod.. Legalábbis ha baj lenne neki, ezt ő jelezné, de nem minden esetben jelent gondot.

Furcsán látod az emberi érzéseket (szerintem).. Ha valaki hallgat, az nem jelenti föltétlenül azt, hogy lesz*rja a témát. Ezt általában látod az ember arcán, hogy közömbös, flegma arcot vág, vagy épp figyelmes szemekkel érdeklödő arcot, elgondolkodik rajta.

Azt nem értem, hogy ki mondta neked, hogy “színtiszta érzelmi áradatot” kellene mutass a párodnak? Nem vagyunk egyformák, ilyesmit nem vár el senki, elég fura is lenne, ha valaki pusztán elvárásból ezt vetítené. Mégis csak jobb, ha természetesen magától jön, ha meg te nem vagy ilyen, akkor minek erőltetni, vagy egyáltalán kinek probléma ez?

Szerintem az a legnagyobb hülyeség, ha valaki nekiáll bömbölni a másikkal együtt meg még jobban felhívni a figyelmet a rosszra ilyen “hát igen, ez tényleg nagyon szar neked, nem is tudom, mit lehetne csinálni” jellegű kommentárral. Most komolyan, ebben mi a vigasztalás és a segítség? Csak fokozzuk vele az illető kilátástalanságát. Ennél már tényleg a mély hallgatás is jobb, főleg pl az említett halálesetnél, ahol tényleg nem lehet a klasszikus értelemben “megoldani” a problémát, hiszen aki elment, az elment.

Kérdező, ha először tényleg meghallgatod a partnert, majd nem lekezelően javasolsz megoldásokat, akkor ez a lehető legjobb út. Tényleg az a fontos, hogy ne kioktatásnak hangozzon a vigasztalás.