Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lehet rossz helyen járok? Hogyan szoktassam le?
Igen van, de csak akkor, ha ő is akarja. Sok kitartás kell hozzá.
Segédeszköz létezik: lehet kapni nagyon keserű ízű körömlakkot, ami amíg rajta van, nem tudja rágni.
Egyik ismerősöm küszködött ezzel, ő lenyalta a körömlakkot inkább, szóval nehéz menet lesz. Illetve kézmosás is leviszi.
Az okokat kell először feltárni és kezelni.
A körömrágás csak tünet. A lábköröm rágás meg még undorítóbb.
Már, ha nem kamu a történet.
A köröm alatt, még akkor is, ha rendszeresen mosod a kezeidet,
rengeteg a baktérium. Na, azokat mind nyeli.
Ha a lábán is (hangsúlyozom, hogy ezt már kamunak tartom),
akkor még több bacit begyűjt, sőt, akár gombákat is.
A szájából is visszafertőzheti. Ennek a tünete az érintett terület duzzanata, kipirosodása, fájdalma lehet, a sebből ráadásul genny is ürülhet. Minél többet rágja valaki a körmét (esetleg a köröm melletti bőrt), annál nehezebben gyógyulhatnak ezek a sebek és annál nagyobb az újrafertőződés esélye.
A körömrágás idővel a fogainkat is tönkreteszi, sőt még ínyproblémákat is okozhat. A körmüket rágó emberek foga könnyebben sérülhet (például letörhetnek belőle darabkák), de az ínyükön is kialakulhatnak olyan sebek, amelyek elfertőződhetnek, és fájdalmas ínygyulladást is okozhatnak. Az ínybetegség szövődménye pedig akár a fog meglazulása, sőt elvesztése is lehet.
A stressz, illetve a szorongás növelheti (többek között) a súlyos krónikus betegségek, a magas vérnyomás, az alvászavarok, a szív- és érrendszeri problémák, az elhízás kockázatát. Ha tehát azt vesszük észre magunkon, hogy a korábbinál többet rágjuk a körmünket, ne csak azon gondolkodjunk el, hogy miként tudnánk megszabadulni ettől a rossz szokástól, hanem azon is, milyen esemény válthatta ki, hogy idegesebbek vagyunk!
" borsózik a hátamon a szőr, mikor ott recseg a fogai között a köröm!"
Borsózik a hátam.
Feláll a hátamon a szőr.
Kevered a két szólást.
Amúgy, ezek után képes vagy vele csókolózni?!
Tele a szája a kéz-és lábköröm alatti baktériumokkal.
Pfúj!
:(
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!