Mit tennétek a helyemben?

A karantén után elkezdtem személyi edzőhöz járni, ajánlásra választottam az edzőmet, tök szuper, de nem ez a lényeg. Kb. két hete jártam hozzá, amikor edzés közben teljesen spontán szóbajött a párkapcsolat téma. Eléggé megdöbbentett, mennyire nyíltan beszélt az övéről, 4 éve van együtt a barátnőjével, a lány kb. 10 éve mentális beteg, voltak alkohol és drogproblémái is. Mióta együtt vannak, látszólag jól (jobban) van, de sok a “kilengés” a mai napig, a karantén helyzetben rosszabb is lett az állapota. Bekérdeztem valamit, amiről rögtön úgy éreztem, hogy kicsit indiszkrét, szóval bocsánatot is kértem, és mondtam neki hogy nem muszáj feszegetnünk a témát, ha nem szeretné (ezzel próbáltam érzékeltetni hogy kicsit kényelmetlen volt számomra is a helyzet)

Azóta viszont megváltozott valami, elég sokat beszél a privát dolgai(k)ról, nagyon közvetlen lett a viszonyunk, ahogy telt az idő, én is több dolgot elmondtam/elmondok neki magamról. Kb. 1 hete, miután végeztünk, megkérdezte, hogy mit csinálok este... Utólag azt hiszem, nem volt jó döntés igent mondani, de elmentünk iszogatni, órákig beszélgettünk, konkrétan mindenről, olyan könnyed, fesztelen volt az egész.

Mostmár szinte minden nap késő éjszakáig, vagy épp hajnalig beszélgetünk messengeren, és ahogy írtam, már nem igazán vannak tabu témák. (mindent ő kezdeményezett, ezt hadd tegyem hozzá)

Nagyon jóképű, de semmiképpen nem szexualizálom a helyzetet. Örülök ennek a “viszonynak”, ugyanakkor rettentő bűnösnek érzem magam néha, amikor realizálom hogy a velem töltött idejét biztos, hogy a beteg párjára kéne fordítania...

Nem szeretnék mást keresni, nagyon jól működik a közös munkák, kívül-belül szuperül érzem magam, mióta vele dolgozom.

Normális ez a helyzet? Mi állhat a viselkedése hátterében?