Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Ennyire félreértelmezik a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ennyire félreértelmezik a viccet a nők, hogy emiatt akár sírni is képesek?

Figyelt kérdés

Ma történt melóhelyen, hogy egyik munkatársammal beszélgettünk a nőkről, hogy kinek mi jön be, milyen az ideálja stb. és van egy konkrét lány azon a részen ahol én dolgozok (gyár) és nemrég tudtam meg, hogy szerelmes belém, na nem tőle tudtam meg, hanem egy másik kolléganőjétől akivel én is jóban vagyok.

Lényeg a lényeg, hogy ő is becsatlakozott a beszélgetésbe és én meg láttam rajta, hogy nem hallgatja túlzottan jó kedvvel azt, hogy én arról beszélek épp a kollégával, hogy ezzel a nővel azzal a nővel de jó lenne összefeküdni persze csak elméletben mert a lány akit ugye most említek ő is tetszik nekem ahogy persze én is neki, és gondoltam ha már úgy is ez a téma akkor rájátszok egy kicsit és elkezdtem mondani a kollégának - persze úgy, hogy a lány is hallja -, hogy milyen lányokra mondom azt, hogy "na igen, ezt megd*gnám de aztán ki is dobnám mert nem ér semmit" és elsoroltam neki azt is, hogy milyen hajszínű meg milyen testalkatú milyen viselkedésű lányokra értem ezt konkrétan és mondtam, hogy az alacsony, kicsit visszahúzódó de inkább extrovertált és barnás szőkés lányok akik egy éjszakára jók, de kapcsolatot biztos nem kezdeményeznék velük, hanem csak megd*gom aztán mehet amerre lát. Amint ezt elmondtam már nem volt kedve beszélgetni velünk, sőt észrevettem én is meg a munkatársam is, hogy ahogy így elfordult elkezdett könnyezni, letörölte aztán ment vissza dolgozni de nem bírta megállni elsírta magát pedig én tényleg nem komolyan gondoltam, csak szeretem mikor így "fülelnek" a lányok, tudjátok amikor kíváncsi, hogy a fiú aki nekik tetszik milyen véleménnyel van róluk, de a sírásig nem akartam elmenni, sőt reméltem, hogy ő is poénnak veszi és nevetünk az egészen mert amúgy nem az ilyen lányok azok akikről ezt gondolom, hanem teljesen más kategória az amelyiket csak megd*gom aztán viszlát.

Ezzel a legnagyobb problémám pedig az, hogy konkrétan egymás mellett vagyunk, egymás mellett dolgozunk és nem tudjuk kerülni sem egymást mert állandó helyünk van már lassan 1 éve kb.


Ennyire komolyan kell venni ha egy fiú akiről látszik szerintem, hogy csak egy hülye viccnek szánja az egészet, így beszél a lányokról?



#vicc, poén, lány, extrovertált, fiú, nő, férfi, munka, szex
2020. jún. 22. 17:23
1 2 3 4 5 6 7
 41/64 A kérdező kommentje:
Az szándékos volt, hogy azt akartam, hogy hallja, de az nem, hogy megbántsam. Ez az amire nem számítottam.
2020. jún. 22. 18:40
 42/64 anonim ***** válasza:
95%

"Ha mondjuk megütöttem volna..."


Nálad ez is opció?

Ne mondd, hogy nem, normális férfi ismerőseiknek ilyent még megemlíteni sem jutott volna eszukbe.

2020. jún. 22. 18:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/64 anonim ***** válasza:
95%

#41

Amíg ennyire semmilyen alapvető ismereted nincs az emberi érzelmekkel kapcsolatban, felejts el, hogy bárkivel párkapcsolatban legyél.

2020. jún. 22. 18:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/64 A kérdező kommentje:

#42


Ne forgasd ki a szavaim, nem opció egyáltalán.


#43


Sokkal több fogalmam van az emberi érzelmekről szerintem mint mondjuk neked, pont ezért láttam, hogy megbántódott a lány.


Néha mondjuk kiprovokálja azt hogy mondjak egy két disznóságot mert ő is úgy áll hozzá.

2020. jún. 22. 18:47
 45/64 A kérdező kommentje:
Persze ezzel most nem azt akarom mondani hogy most is provokált, csak kapva kaptam az alkalmon. De azért ezt nem játszom el olyan sűrűn, sőt. Aki tetszik azzal szemben is csak ilyen semmilyen poénokat eregetek.
2020. jún. 22. 18:48
 46/64 anonim ***** válasza:
95%
Itt mindenki hülye, csak te vagy helikopter. Ennyi önkritikád sincs, hogyha 30+ válaszadó (most nem nézem meg pontosan) egyhangúan megírja, hogy te vagy az érzéketlen vadparaszt, pszichopata, akkor nem nézel magadba, hogy esetleg igazunk lehet?
2020. jún. 22. 18:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/64 anonim ***** válasza:
94%
Igen, én is sírtam volna. Felejtsd el a kapcsolatot vele. Az ő érdekében, neki nem kell ilyen hülye f@sz.
2020. jún. 22. 18:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/64 A kérdező kommentje:

#46


🤦‍♂️ Inkább te ne írj, jó? Nem a témához kapcsolódik. Amúgy értem a kiakadásotokat, de csak azért mert nem voltatok ott, nem hallottátok meg nem láttátok a jelenetet.

2020. jún. 22. 18:51
 49/64 A kérdező kommentje:

#47


Azért kétlem, hogy kiszeretne belőlem ilyen könnyen, hiszen minden kapcsolatban megbántja egyik a másikat, mégis együtt vannak. Kicsit elharapódzott a helyzet, nagy ügy.

2020. jún. 22. 18:53
 50/64 anonim ***** válasza:
100%

kiszerene??? beléd se lehetne szeretni ilyen mentalitással -.- :D

minden kapcsolatban megbántják egymást? ez hol van törvénybe foglalva?

2020. jún. 22. 18:55
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!