A gyerekkor kihat a felnőtt korra is? Egészé életemben szerencsétlennek kell lennem?

Én azért szembe szállnék azzal, hogy ilyen szabó petike filléres önfejlesztő poénokkal ki tudja rángatni magát az ember. Ha csak ennyi lenne, a világ tele lenne szuper emberekkel, akik csúcs fejlettek lennének minden téren. Meg az sem mindegy milyen maga az ember, mi volt a "sérelem", mennyi ideig volt benne, és később milyen környezet és emberek vették körbe.

Jól hangzik hogy jajjj ez+ez volt a bajom, de én már felnőtt vagyok, most aztán tudatosan megoldom a problémát.

Vagy összejön vagy nem, de egyébként az emberek önmagukat használják placebónak ilyenkor. A többség rájön hogy az egész csak önbecsapás, semmi sem változik is visszaesnek. Na ez a 95%. Az 5%-nak meg van esélye hogy rendbe hozza a dolgait, de ahhoz is az kell, hogy az átlagnál tudatosabb és kitartóbb legyen, és a lelki sérülés és az effajta terápia kompatibilis legyen.

Én pl. 30 éve próbálom magam túltenni a gyerekkori traumáimon, de nem tudom, pedig már mindent megtettem. Elfogadom, és ahogy tudom elnyomom magamba. Attól még ott lesz. Ezt ne keverjük össze az önsajnálattal, mert azt meg az egó produkálja.

Ha így lenne, akkor most valami lecsúszott alkesz lennék valahol. Az élet ott kezdődik, hogy teljes felelősséget vállalsz a sorsodért és TESZEL magadét, TESZEL a lelki egészségedért, TESZEL a jó munkáért, TESZEL a normális emeri kapcsolatokért, önismereten dolgozol, elmész terápiára, tanulsz, gyakorosz, feszegeted a határaid, elhagyod a komfortzónád, nem foglalkozol a saját nyomoroddal napi 24 órában hanem szerzel némi perspektívát pl. elmész önkénteskedni stb, estig lehetne sorolni.

Nem, a napi 6 önsajnáltató rinya a gyakorin nem számít annak, hogy csinálsz valamit. Te nem csinálsz semmit, csak naphosszat sajnálod magad, tapicskolsz a saját nyomorodban, tehát pont abban élsz, amit ezzel a hozzáállással megérdemelsz. Így soha nem leszel boldog, de ezt te választottad a tehetetlenségeddel.

13-as tökéletesen leírta hogy működik ez a dolog. Velem is rohadt szar dolgok történtek, nekem is már fel kellett volna akasztani magam a te elméletrd szerint. De nem teszem, dolgozni kell magadon! Ez nem úgy működik hogy mert szétszívattak kiskorodban akkor majd felnőttként automatikusan jár a boldog gond nélküli élet...

Senkinek nem jár!

Sőtt elmondom az ember gyakrabban boldogtalan mint boldog. De ha képes vagy megérteni a saját magad, az elméd működését akkor talán kijutsz ebből amiben most vagy.

És nem 1-2 évbe fog telni, azt jó ha elfogadod. De ha elkezded élvezni fogod, és később visszagondolva nem fogod sajnálni az az 1-2 évet amit magadra fordítottál....

Ne a világot akard megváltoztatni, mert azt nem lehet. Hanem magadat!