Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Volt már erősen feminista barátnőtök? Mit tapasztaltatok ebből?
Igen. Helyes arcú, jó testű csaj lenne, de teljesen tönkre teszi magát. Majdnem tüsi rövid, előbb természetellenes vörösre, majd citromsárgára (!) festett haj. Pár tetkó, pár piercing. Biszex, de lányokkal csak poénból és élvezetből szexel. Cigi. Ritkán alkalmilag drogok, vizsgaidőszakban gyógyszerezte magát, hogy jobban tudjon tanulni. Folyamatosan szed fogamzásgátlót, amikor nincs kapcsolatban akkor is. Körbeveszi magát szerencsétlen lúzerke béta orbiter fiúbarátokkal, akik azt hiszik majd összejöhetnek vele és akik sok értelemben a csicskái. Liberális és feminista ideológiák egész gyakran való hangoztatása. (Bár nem csak erről tudott beszélni szerencsére.)
Pár hónapig mondhatni a barátnőm volt, mert elég kíváncsi voltam hogy tényleg olyan-e, mint ahogy a nyugati filmekben, médiában ábrázolják és igen. Az a durva, hogy nem is Pesten történt a dolog, hanem egy nagyobb vidéki egyetemvárosban. A szokásai, viselkedése alapján is látszik, hogy egy mentálisan beteg emberről lehet szó. Valahol sajnálom.
Konkrét esetekben ahányszor rábíznám a döntést, végül mindig visszahárul rám.
Például: mi legyen a program, milyen filmet nézzünk, mit ebédeljünk, hova utazzunk-mondjuk ez most pont nem aktuális, mit vásároljunk, mi legyen x rokonának a szülinapi ajándéka-én döntsem el??
Hiába adok én szabadságot, ha nem akarnak élni vele.
Mondjuk ilyen dolgokban “szabadságot adni”, hogy milyen filmet nézzetek vagy mi legyen a program, az aztán a szabadság, húha. 😅 Én feminista nő vagyok és abszolút nem érdekel, hogy kinek mit veszünk, vagy ha nagyjából bármit megennék, akkor meghagyom a döntést én is másnak. Nem kell ebbe semmit belegondolni.
Volt egy barátom, aki viszont még anno kitalálta, hogy mesterszak alatt majd odaköltözik hozzám, és mindenkinek mondjam majd szépen meg, hogy én már együtt lakom vele, nehogy udvarolni akarjon más is, és csak olyan munkám lehet, ami nem megy a kapcsolatunk rovására. Ha ez nem lett volna elég red flag, mondogatta, hogy a mester már felesleges nekem, mert úgyis most családot fogunk alapítani, én ne a munkámnak akarjak már élni stb. Na, kb az első ilyen megjegyzése utánig tartott. Látod, ezek a dolgok azok, amikben nincs másnak döntési joga, nem az, hogy mit együnk, vagy mit nézzünk a tévében.
4.
Jó, csak ne legyél 35+ -os gyerektelen, megkeseredett, férfiakból kiábrándult, magányos nő. Ne érts félre én örülnék, ha nem lennél. (És nem is azt mondom, hogy annak a párodnak mindenben igaza volt és mindent úgy kellett volna csinálnod, ahogy ő akarta.)
Na, ha a nők elérik azt a szintet, hogy elegük van a férfiakból, akkor az pont az ilyen 58%-os típusú soviniszta fäszok miatt van. Megmondja egy számára teljesen idegen nőnek, hogy ne merjen gyerek meg pasi nélkül lenni x évesen és azt is megmondja, hogy kell érezzen. Persze, ezt csupa jóindulatból, tudjuk...
Gondolom, ha lesz neki gyereke, majd szponzorálod, megoldod a logisztikát, a lakhatását, meg hogy a hölgy tudjon mellette rendesen dolgozni, nem csak úgy beleugatod a világba, hogy ne legyen gyerektelen.
A kérdező is mókás, hogy azt hiszi, hogy ő hatalmas szabadságot adott egy nőnek, mert ráhagyta, hogy mit nézzenek, meg mit csináljanak a hétvégén. :D
6.
Az a bajom, hogy akkor nem fogsz csendben maradni valószínűleg, hanem szidni fogod a férfiakat, hogy miért b*@sztak ki veled. (Miközben nem is az ő hibájuk, hanem a tiéd lesz az a szomorú élet, amit alkottál magadnak.)
Felőlem mindenki csinálja azt, amit akar, ha utána nem kezd el másokat szidni és hibáztatni a saját döntései következményeiért.
7.
Nem. Én majd szeretnék 3 gyereket egy nővel és szeretném őket vele együtt normális felnőttekké nevelni, ami tudom hogy 20-25 évig tartó "projekt" lesz, életem valószínűleg legnagyobbika. De ez az egyik nagy életcélom, hogy apa legyek, ráadásul jó apa, mert nekem ez nem adatott meg.
Ja és mindezt időben el szeretném kezdeni, mert mire 3 gyerek megszületik az nem feltétlenül 3 év és sok második, harmadik gyerek azért nem születik meg, mert az anya biológiailag kifut az időből. De férfiként is elég fos mondjuk 55 évesen szülői értekezletre járni, vagy 60 évesen ott lenni a gyerek érettségijén, szóval férfiként bár biológiai szempontból "megengedhető" a későbbi gyerekvállalás, de emberi szempontból az sem teljesen jó már a gyerekeknek.
8.
Már megint ez az ostobaság, hogy azt hiszi valaki, hogy ahogy X ember a neten viselkedik és beszél, biztos ugyanezt csinálja a valóságban is. Álljatok már le ezzel a gondolkodásmóddal. Nyilván nem így beszélek a való életben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!