Miért vagyok egész életemben balszerencsés?

Mindig mindenhol csak lúzernek számítok. Ez felnőttkoromra is megmaradt. Egyedül csak a családomra számíthatok ha baj van, és csak ők szeretnek. Van 1 kiskutyám is, ő is szeret, ahogy én is őt. De idegen emberekből még nem sikerült kicsikarnom még csak egy sima kedvelést sem. Mindig ki voltam közösítve, mert csendes és halk szavú voltam. Tesi órán is mindig bénáztam, tehát ott is kiröhögtek. Ráadásul még egy tantárgyból azérettségi se sikerült egyből, szóbeliznem kellett, tehát még ebben is lúzer voltam. A tanárok se pártoltak meg soha.

Most felnőttként is van bennem egy kisebbségi komplexus, nem is kicsi.

Igazi barátságaim se voltam soha. Párkapcsolatban sem szerettek soha, ellenben kihasználták az érzéseimet, hatalmas szerelmet hazudtak nekem. Én meg annyira szerettem volna elhinni, hogy nem csak mások, de én is szerethető vagyok idegenek által, aztán még se jön össze.

Viszont ahogy nézek másokat, magamnál majdnem mindenkit különbnek tartok, még az exeimet, velem egykorú ismerőseimet is, mert ők már azóta boldogok mással, míg nekem az örök magány jut.