Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ti elfogadnatok engem így, ezzel az élettel társnak, feleségnek? Hogyan vélekedtek erről?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Az én nejem ekcémás. Interneten ismerkedtünk meg. Amikor személyesen is találkoztunk éppen jobb állapotban volt a bőre, de azért itt - ott látszott. Nem is figyeltem erre, nem ez érdekelt vele kapcsolatban! A személyisége, a habitusa, a stílusa fogott meg, de a külsejében sem csalódtam. Sportos, de nőies alkat, helyes arc.
Idővel megismertem azt is, amikor rosszabb állapotban van a bőre. Nekem csak az járt a fejembe az első ilyen alkalommal, erről nem ő tehet, ez egy betegség. Én cukorbeteg vagyok. Én sem kértem, ezt a lapot osztották. Amiben tudtam támogattam, támogatom a betegségével kapcsoltban is. Ő is megtesz mindent a javulása érdekében, de sokszor belefárad. Ekkor nagy szüksége van az én támogatásomra, lelki erőmre. Többször mondta, amióta együtt vagyunk, sokkal nagyobb a leli ereje, azóta igen keveset agyal a problémán, nem stresszeli magát miatta. Amióta pedig gyerekeink vannak, még erősebb lett! (mellesleg, terhesség alatt a bőre szinte teljesen normálisra váltott)
Kedves kérdező! Te elmondani nem mered senkinek a betegséged, de nejem nem tudja igazán elrejteni a problémáját. Hiszen a szem előtt van. Mégis képes lelkileg erős és önbizalommal teli lenni.
(megsúgom, egyik nagy trükkje mindennek, a manapság divatos megfogalmazásban: "leszarom tablettát szed" :-) Mármint a primitív hülye emberek véleményét tojja le.
Éld az életed! Ne másokért, magadért! Aki szereti önmagát, azt sokan mások is megszeretik!
Sok erős kívánok!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Nekem meg ajakherpeszem van, ovis korom óta. Amikor kijön, figyelek hogy ne fertőzzek meg másokat.
Onnantól kezdve hogy nem fertőzöl és nem haldokolsz, le van ejtve. Azt meg, hogy ez a szegények betegsége stb stb nem tudom honnan vetted. Régen lehet hogy így volt, de ma már ki gondol erre?
Ne csinálj ebből nagyobb ügyet mint amekkora.
22
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
No vagyok, csak az elmeleti reszt irom. Nem tudom, hogyan kaptad el. Nem volt mar vedettseged, vagy ez is a tuberkolozis uj vallfaja?
Mindenekelott orvossal tesztelternem, van-e meg vedettsegem. Szeretnem latni az orvosi papirjaidat elsosorban amiatt, hogy el merjem hinni, nem fertozol-e. Maskulonben megtudakolnam, mi a megoldas, ujraoltatni magam, stb...
Ha tetszenel, beledszeretnek ellenkezo nemukent, meg az esetleges rossz kilatasaid se tantoritananak el. Sosem tudhatja ugysem senki, es a szivem utan megyek, ami testi vonzalmat is jelent.
Ha a testeden barmi elvaltozas lenne, de nem befolyasolna, amilyennek meglattalak, akkor ez se szamitana.
Viszont kozos hitelt nem vennek fel, ha nem 100%, mert ahhoz jozan esz kell.
Remelem, ferfi is igy erez, aki neked fontos.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nem férfi vagyok, de tudtommal kezelhető ma már. Akkor mi a gond?
Unoka nagybátyámnak is ez volt a baja. Kezelték és utána nem fertőzött, bár sajnos a tüdő műtét lett a vége. De lett normális családja.. szoval a félelmed alaptalan.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Simán elfogadható. Ha Te gondtalanul tudsz élni akkor bárki ugyanígy gondtalanul él veled is.
A felesleges rettegés és pánikot felejtsd el mert ez mérgezi meg a kapcsolatot nem egy betegség a múltból
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Most rideg leszek, de muszáj, mert ostoba vagy.
A tbc nem a személyiséged része, ami az egyetlen ami számít egy társkapcsolatban.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Már 2 választ is adtam. Azt hittem, hogy már akkor lelket öntöttünk beléd...
Valóban levetkőzhetnéd a félelmedet, hiszen már nem fertőzöl. Ugye, amiatt sem izgulsz, hogy valamikor náthád volt? Emiatt se izgulj és ne szégyelld, ne emészd magad!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!