Ti hajlandóak lennétek feladni vagy gyökeresen megváltoztatni az életeteket/munkátokat/tanulmányaitokat stb. a szerelem miatt? Hogyan vélekedtek erről?

Egy friss kapcsolatért nem. Jön majd másik.

Egy 5+ éves, kipróbált, jól működő kapcsolatért igen. Új munkát/sulit/stb könnyebb találni.

Nem adok fel semmit. Annyi ember van ezen a rohadt bolygón, nem igaz, hogy nekem csak az az egy opció, aki miatt tönkre kell tennem mindazt, amit felépítettem...

Tök normális életem van. Nem karrierista, nem olyan, ami párban élhetetlen. Nem olyan a munkám és semmim, ami egy kapcsolattól komoly áldozatokat követelne. Ha az lenne, lehet, hogy nem beszélnék ilyen könnyen, így viszont nem tudom elfogadni, hogy csak olyan embert találhatok, akit ez zavar. Igazából ezt a tapasztalat is igazolja. A páromat is úgy ismertem meg, hogy vagy tud társam lenni valaki ebben az életben (kompromisszumkész vagyok, normális keretek között), vagy nem lesz párom, anélkül sem unatkozom.

Egyébként:

Élet: egészségesen élek és sportolok. Ennél már csak szarabbul élhetnék, akár jobban erőltetném, akár kevésbé.

Munka: megkeresem azt a pénzt, ami nekem elég és nem dézsmálom a másik pénztárcáját. Talán lesz magasabb fizetésem is. Nem éjszakázok, nem utazgatok, nem vagyok karrierista, nem dolgozom 3 műszakban, 6-ra otthon vagyok minden nap és reggel 7-kor indulok. Szerintem ez tök élhető ugyancsak. Ha lesz gyerekem, az magam miatt is lesz, akkor meg majd kitalálok valami mást a munkára.

Tanulmányok: két diplomám van és elegem a felsőoktatásból. Nem tudom megérteni azt, aki emiatt hisztizik. Ha doktori cím kell neki, tartson el még 4 évig és lesz az is. Nekem nincs rá szükségem.

Lakás: a fővárosban lakom. Csak szívességet tennék valakinek, ha nem én költöznék, hanem ő hozzám. Külföldre gondoltam egyedül is. Ha úgy van, ahhoz lenne kedvem, szóval megint csak nem a másikért tenném.

Ha az otthonmaradás a kérdés, arra azt szoktam mondani, hogy nagyobb értékem van, ha dolgozok, mintha kaját csinálnék meg kisöprögetném a lakást minden nap. Ha normális a párom, munka után egy óra alatt együtt letudjuk ezeket a köröket és esetleg hétvégén szentelünk neki plusz 1-2 közös órát. Egy gyermektelen nőnek fölösleges otthon laknia. Anyagilag egy csőd az egész.

Ezen kívül nem tudom, mire gondoljak. A magam esetében nem tudok olyat mondani, amivel normális ember ne tudna kiegyezni az életemben. Ha ügyeletes nővér lennék, árufeltöltő vagy Mucsaröcsögén laknék, akkor lehet, hogy elismerném, hogy ez így nem biztos, hogy mindenki számára élhető és lehet, hogy hajlamosabb lennék változtatni. Bár inkább amellett vagyok, hogy zsák a foltját.