Nem érdemlem meg a párom? Miért csinálja?

A páromat nagyon szeretem de nem érdemlem meg. Azért nem érdemlem meg, mert megütöttem. Pontosabban nem is ez a megfelelő szó rá de nem tudom jól kifejezni. A leglényegesebb nem is ez.

Azért történt mert mostanában egyszerűen csomó minden rosszul alakul a kapcsolatunk szempontjából, én meg próbáltam volna javítani rajta de neki nem volt mindig olyan fontos, mint nekem. Amúgy végül kitaláltunk 1-2 dolgot, hogy mivel lehet legalább ideiglenesen megoldani... de nehezen ment a dolgok megbeszélése is. Mostanában az a probléma legnagyobb forrása, hogy nem szexelünk, én már régóta szeretnék vele de mindig van valami. Aztán hát egy ideje szegénynek mindig van valami egészségügyi baja, emiatt is nehezebb a kedvére tenni, szabadon találkozni. Ez még amúgy önmagában véve nem is lenne akkora baj, mert mindenkinek lehet baja, nekem is, másnak is. Ami, a szexhiány mellett, még nagyon frusztrál, hogy nem lehetünk kettesben normálisan. Találkozni tudunk de kettesben lenni nehéz. (Szülők, lakótárs... mindkettőnknél nehéz) Mostanában főleg étterembe mentünk vagy az egyetemen találkoztunk, ott ültünk le egy padra beszélgetni. Esetleg feljött úgy, hogy nem voltunk kettesben de nyilván annak más a hangulata. Ezek a dolgok összességében engem egyre jobban frusztráltak. Próbáltam szépen megbeszélni vele de akkor is az lett a vége, hogy felhúztuk magunkat mindketten, illetve nem is oldódtak meg a dolgok. Mikor meg teljesen higgadtan beszéltünk, akkor se lett jobb semmi. Szakmai sikerét közölte velem egyik nap és ahelyett, hogy vele örültem volna, nem tudtam örülni. Ez persze nem esett neki jól. Kapott egy olyan lehetőséget, hogy félévig kevesebbet kell bent legyen a munkahelyén mert olyan feladatot végez, amihez ez feltétel, ez most mindegy. Ő azt hitte örülni fogok, mert akkor rám is több idő lesz. Meg kettőnkre. Én meg nem tudtam örülni, mert hiába lesz több ideje, ha az egészsége nem lesz jobb meg nem lehetünk többet kettesben. Összeköltözésről volt már szó de az most így hirtelen nem menne.

Nem érdemlem meg őt. Igaz, hogy ő is lehetne megértőbb néha és foglalkozhatna jobban a problémákkal de már a napokban igyekezett ilyen téren is...

Igazából én már gondolkodtam azon, hogy szakítsunk, még mielőtt megütöttem, mert tudtam, hogy ez nem állapot nekem, hogy nincs semmi szex, hogy nem tudunk kettesbe lenni amikor jól esik... főleg utóbbi zavar.

Nem szakítottam vele mégsem mert amúgy én szeretem... őt magát szeretem, csak a körülményeket utálom. Azon gondolkodom, hogyan tehetném jóvá.

Bár nem értem miért van így is velem. Először megharagudott, aztán azt mondta, hogy nem akarna velem szakítani, szomorú volt, ő mindig optimista, bízik benne, hogy minden jó lesz.

A kettesben töltött időről: 3 helyen lehetnénk elvileg, én félig szüleimmel lakom, itt nem lehet, mert ide csak ritkán jön itt aludni meg szüleim mindig itthon vannak. Nála minden héten valamennyi napot kettesben lehetünk de bizonyos napokon ott vannak a szülei is és nem mindig megoldható úgy, hogy akkor menjek, amikor a szülei nincsenek ott de tény, hogy hétvégén gyakran megoldódott. Nekem van egy albérletem, ott egy lakótárssal lakok de ő meg mostanában mindig ott van. A párom egyik nap kitalálta, hogy menjünk fel, azt hitte kettesbe lehetünk de mikor mondtam, hogy ott a lakótársam, akkor ez elvette a kedvét kicsit. Úgy érzi, hogy zavarja a lakótársam, mikor ott van meg engem meg idegesít, hogy ott legyünk mikor a lakótársam is, mert már kicsit falra mászok a lakótársamtól. Bár elvileg amúgy se vihetném fel a párom, ott aludni vagy szex céljából végképp, mert benne van a bérleti szerződésbe, hogy nem lehet. Mondjuk más is van benne, amit elvileg nem lehet és mégse volt belőle gond. De ha fel is vinném, akkor is ott a lakótárs-probléma.

Szóval tudom, hogy szégyen, amit tettem. Mindez, amit leírtam már teljesen kikészített. Tudom, hogy ez nem mentség. Nem kellett volna "megütni" és örülni kellett volna vele együtt a szakmai sikerének de nem ment.

Ő azt mondja szeret és maradjunk együtt. Bízik benne, hogy ez egy átmeneti állapot. (Az, hogy nem lehetünk kettesbe, az hogy nincs szex, az hogy folyton beteg... )

Van olyan, hogy valaki annyira szeret valaki, hogy a rosszat megbocsájtja neki? És a körülmények számlájára írja?