Az miért számít egészségtelen pszichés működésnek, ha valaki szingliként nem boldog?

Az ember eleve tàrsas lény az "alapprogramja"szerint is. Ösztönösen vàgyik màsra.

(Katasztrpfafilmekben is jelen van, amikor alatszatra egyetlen tulélö a többi tulelöt kezdi kutatni ösztönösen)

Maga a kérdésben levö kijelentés megalapozottsaga itt a kérdés inkabb szerintem.

Habar a 10. is elgondolkodtatot irt.

De az is lehet inkabb maga a boldogsagérzés az ami egy illuzio, tekintve hogy boldogsag eredhet pl "A" dologtol is, de annak az ellenkezöjétöl is éppen.

Pl trivialis pelda fogyokuràzoknàl

Boldogsag "A"dologtol: olyan ellenàllhatatlan a süti ma inkabb bünbeesek majd ledolgozom :)

Boldogsag "A" dolog ellenkezöjetöl: büszke vagyok magamra hogy ellen tudtam àllni a sütinek :)

De azert joval komplikaltabb peldakat is lehetne erre talàlni.

Engem is pont ez a kérdés foglalkoztat mostanában. Egy jó ideig boldog voltam szingliként, de már egyre inkább hiányzik és lehangol, hogy nincs kivel megosztani magam, nincs kihez odabújni stb.

És ugye van az a mondás, hogy egyedül is tudni kell boldognak lenni, akkor vagy kész egy kapcsolatra is. Gondolkozom, hogy ez tényleg így van-e és most azt gondolom, hogy mikor boldog voltam nem voltam semmivel érettebb, hanem csak más életszakaszban vagyok jelenleg. Akkor úgy teljes volt az életem, de mostmár hiányzik. Szóval szerintem rendben van, a kérdés csak az, hogy hogyan tudja kezelni az ember.

Egy pszichológussal átbeszélni ettől függetlenül érdemes lehet, hogy rájöjj mi segít ebben az élethelyzetben, vagy feloldj olyan dolgokat, amik esetlegesen gátolhatják a pártalálást. Inkább mint beleugrani egy kapcsolatba csak azért, hogy legyen. Az nem segítene, mert gondolom neked is testi-lelki társra van szükséged nem csak valakire.

Szerintem pont az a baj, hogy egyetlen embertől várod azt, hogy "támogasson a bajban". Ha párkapcsolat nélkül nincs olyan kapcsolatod a családoddal, barátaiddal, amiben ezt gyakorlod, akkor mindezt egy emberre rátenni nem fair.

Mikor anyukám meghalt, a testvéremre volt a legnagyobb szükségem. Ketten tudjuk csak azt, hogy milyen anyát veszítettünk. De volt még 3 barátnőm, akik mellettem álltak, és felváltva segítettek. Nem hiányzott, hogy legyen egy párom (akire ha egyedül teszek ekkora terhet, lehet, simán elhagy, és nem hibáztatnám. A húgomnak ekkor volt párkapcsolata, és sokszor a szexbe, programokba muszájból ment bele, hogy a párja ne hagyja el... ez normális lenne?).

Nem boldognak kell lenni szingliként, csak elégedettnek. Hogy úgy érezd, amit kapsz, az plusz, nem pedig létszükség.

Mert most ez a divat azok körében, akik:

-nem szinglik

-akarattal szinglik, amúgy egy csettintésre ott van valaki, ha épp megunja a szingliséget, vagy akár kezelteti is magát "valaki(kk)el" a nagy szingliségben ("szingli" nők jó része ilyen)

Pedig az ember társas lény, életének fő célja ösztönösen is, a szaporodás, utódok nevelése, ezért kell pár a boldogsághoz. Lehet valaki rövid ideig boldog anélkül is, ha épp olyat csinál, de a tartóssághoz, pár kell, vagy legalább is a tudat, hogy bármikor van jelölt.