Miért baj az, ha nem hagyom magam elnyomni?

Többször láttam itt, hogy hogyan köpködnek a férfiak a kisgyerekes anyukákra meg azokra, akik hagyják magukat lábtörlőnek használni. És azokra is, akik nem akarnak épp ezért másra utaltan élni és megcsinálni nekik olyan dolgokat, amit egyszerűen nem lenne fair.

A családom egy katasztrófa. Imádom anyukámat, talán ezért is lettem ilyen, de a választása apámat illetően nem volt egy főnyeremény. Akkoriban még divat volt a nőt háztartási gépnek kezelni. A gyerekkoromból jóformán anyámról van emlékem és arról, hogy mindig ő volt otthon, gyakran sírt bezárkózva a fürdőszobába, de minden ragyogott és mindig finom ételeket készített. Apám meg? Nos apám többet tartotta a távirányítót a kezében, mint engem és magát vállalkozónak hívta. Teljesen megfojtotta anyámat és mindenben kontrollálta. Nem lehetett tőle semmit kérni, nem főzött, nem takarított, ő otthon csak pihent. Ehhez természetesen hozzá jött az a csodálatos szokása is, hogy engem is kontrollált, nem lehetett zár az ajtómon, nem csinálhattam semmit, el lett véve tőlem minden ajándék, ha valami rosszat csináltam. Megmondta, milyennek kell lennie egy nőnek, hogy kell öltözni, hogy kell viselkedni. Egy nő gyenge és könnyen uralható, attól nőies. A pénzét mindig otthon tartotta és sorszám szerint számolgatta. Anyámnak csak úgy adott, ha vásárlás után odaadta a nyugtát. Anyám az összes bevételét arra költötte, hogy együnk és engem öltöztessen. Hatalmas kő esett le a szívemről, mikor végül elváltak. Apám szerint anyám semmit nem csinált, amíg vele volt, minden közös vagyon őt illette, hiszen ő dolgozott. Gyereket nevelni nem munka. Anyámnak csodálatos munkái voltak, gyönyörű ruhákat készített szabóként, simán megállt a maga lábán, de akkoriban az volt az elfogadott, hogy egy nő nem ilyen. Még előttem az ő munkája is benne volt abban a házban, amiben sokáig laktunk, a bevétel felét társvállalkozóként ő kereste meg. De apám szerint később fel is élte, mikor már csak engem nevelt...

Apám egy hibát követett el: anyám nevére vette a lakást, mikor az általuk építettet eladtuk. A válás természetesen az anyagiak miatt 6-7 évig húzódott, én meg valahányszor elmondtam a bíróságon az igazat, apám vérben forgó szemekkel hazugnak nevezett. Ez volt az ő műfaja...

Végül a kérdésből anyám jött ki győztesen: nem elég, hogy apám 5 millió forint perköltséget fizetett, a ház anyámé maradt ajándékozás címszó alatt és mellette apám összes ingatlanából részesedést követelhetett, mint szerzésben közreműködő személy. Nem minden sztori zárul ilyen szépen, példának okáért anyám sógornőjének története, aki unokatesómmal jóformán az utcára került, mert hitt a házasság szent erejében. Vagy ott van például nővérem, aki apám elől ugyan elmenekült, de kifogott egy agresszort, mert ezt a mintát látta otthon. Aztán ott van anyám bátyjának neje, aki abbahagyta az egyetemet a kedvéért, szült két gyereket és 30 éve ki sem tette a lábát a faluból.

Önmagában gyomorforgatónak tartottam a családomat, pedig engem aztán senki sem bántott egy ujjal sem. Még apám is vett meg állt nekem ezt, azt, mikor épp olyan kedve volt. De mégis, vakarózni tudok attól, ha belegondolok, hogy ilyen nőnek kellene lennem. Apám végül akkor vágta el magát teljesen, mikor bejelentettem neki, hogy az anyám nevén lévő lakást eladtuk és saját otthonom lesz nekem és anyámnak is, haszonélvezet meg egyéb baromság nélkül. Azt hittem, megöl, de az étteremben nem mert semmit tenni, csak remegett a haragtól, hogy nincs fölöttem befolyása. Hasonlóan viselkedett akkor is, mikor feltételekhez kötötte a tandíjam kifizetését, én meg közöltem, hogy akkor inkább a diákhitel. Apróságok ezek, amik odáig fajultak, hogy a folyamatos fenyegetése miatt betelt a pohár és elintéztem egy távoltartásival. Azóta nem láttam. Nem is akarom, nehéz megbocsátani amit anyámmal tett. Szerintem elvette az életét és jobban jártam volna, ha otthagyott volna minket.

Nem vagyok férfigyűlölő. Feminista viszont igen. Van egy nálam 7 évvel idősebb barátnőm, aki idegösszeomlást kapott, mert a pasija lelépett egy korombeli csajjal. Van egy másik, akinek 3 gyereke van 3 apától. Én nem tudom, mit akarok, lehet, hogy sosem merek anya lenni. A biztonságra hajtok és amióta kikerültem a középiskolából, törtetek. A harmadik diplomámat csinálom estin, mellette dolgozom programozóként és minden pénzem befektetem. Nem viselem el, ha valaki elvár tőlem valamit azért, mert nő vagyok. Allergiás vagyok rá, rosszul vagyok tőle. Nem akarok itthon maradni, mert az órabérem magasabb, mint egy takarítót fizetni. Lényegében mindenkinek magasabb annál az órabére. De nem fizetek takarítót. Nem vagyok nőies. Nem akarok nőies lenni. Szépnek tartanak, de nem vagyok gyenge. Lelkileg sem, fizikailag sem, akaraterőre sem. Valahol fáj, mikor ezért kritizálnak, valahol meg leszarom: jó érzés izmosnak lenni, jó érzés megvenni engedély nélkül, amit akarok, jó érzés volt úgy választani párt, hogy az embert válasszam, ne az életbenmaradásom zálogát, jó érzés akkor adni, amikor akarok és senkinek sem tartozni elszámolással. Jó érzés a különvagyon, a különkassza (a hétköznapi kiadásokat és a közös projekteket kivéve, ahol nem vagyok spúr, de oda is akkor és annyit adok, amennyit akarok, nem a papír kötelez rá) és jó érzés a tudat, hogy ha valaki nem viselkedik velem normálisan, kinyithatom neki az ajtót és nem tarthat sakkban. Minden addig és pontosan addig működik és kell, hogy működjön, amíg a szeretet és a tisztelet jelen van. Kivághatom, ha megüt, ha megcsal, ha átver és semmivel de semmivel nem leszek lejjebb. :) A párommal kapcsolatban mondjuk még nem fordult meg a fejemben, hogy kivágom, mert nem adott rá okot, nem szolgált rá. De gond nélkül megtehetnénk egymással oda-vissza, ha nem lennénk egymással boldogok és az élet menne tovább. Aztán hiszem, ez adja az igazi szabadságot és őszinte szeretetet egymást mellett. Neki az itthoni munka egy közös küldetés, amiben velem együttesen vesz részt. Tudja, mik az érveim, az ő anyja is csak perrel szerezte vissza, amiért megdolgozott, és követelte a gyerektartást, miután az apja otthagyta terhesen. Ő nem akar ilyen lenni, nincsenek titkaink, nem korlátol, nem rejt el előlem semmmit, hanem támogat és én is őt. Figyel rám, mikor tanulok, örült, mikor felvettek mediornak magasabb bérért, büszke rám és boldog velem. Igaz, előtte legalább 3 patkányt vágtam ki, mert ezek a dolgok valahogy nem mentek nekik.

És nem fér a fejembe, hogy mi a jó embereknek abban, hogy egy börtönbe teszik az állítólagos társukat. Mikor az az igaz szeretet, amikor valaki úgy ad, hogy nem kötelező, nem elvárt. És ha akkor is ad, na akkor szeret. Ezért főzök neki. Mert nem kéri. Mert nem muszáj. Mert nem ez a dolgom. És nem kell főznöm, ha nem akarok. És nem fog kevésbé szeretni miatta.

Remélem, mindenki, aki itt savazza a karrierista, kemény nőket, kicsit megérti ezt az oldalt is. Biztos vannak ebben is túlkapások másoknál, de attól, hogy valakivel vagy, nem lesz a tulajdonod.