Más 30-as is van itt, aki annyira rég egyedül van, hogy már igazából azt sem tudja mit akar?

Több, mint 5 éve vagyok egyedül, egy részem vágyik valakire, de mégis már megszokottá vált az egyedüllét állapota, és fogalmam sincs, hogy törhetnék ki belőle, egyáltalán érdemes lenne-e kitörnöm belőle. Nagyon nehezen engedtem el az előző kapcsolatom, részemről erős volt a kötődés.

Teltek-múltak az évek, és azt veszem észre, szinte mindenkinek lesz valakije, alakul az élete, mellettem pedig elszalad az élet. Na ez most jó nagy katyvasz lett, de már néha úgy érzem, ki sem akarok törni ebből. Van bennem egy adag bizalmatlanság, egy adag "nem akarom elrontani az életem, és a lehető legbiztosabbal" kezdeni valamit, persze ebben az életben semmi sem az. :) Szóval ezen két állapot között ingázom, de már egyre inkább az egyedüllét felé billen a mérleg.

Átérzi ezt valaki?