Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Más 30-as is van itt, aki annyira rég egyedül van, hogy már igazából azt sem tudja mit akar?
Több, mint 5 éve vagyok egyedül, egy részem vágyik valakire, de mégis már megszokottá vált az egyedüllét állapota, és fogalmam sincs, hogy törhetnék ki belőle, egyáltalán érdemes lenne-e kitörnöm belőle. Nagyon nehezen engedtem el az előző kapcsolatom, részemről erős volt a kötődés.
Teltek-múltak az évek, és azt veszem észre, szinte mindenkinek lesz valakije, alakul az élete, mellettem pedig elszalad az élet. Na ez most jó nagy katyvasz lett, de már néha úgy érzem, ki sem akarok törni ebből. Van bennem egy adag bizalmatlanság, egy adag "nem akarom elrontani az életem, és a lehető legbiztosabbal" kezdeni valamit, persze ebben az életben semmi sem az. :) Szóval ezen két állapot között ingázom, de már egyre inkább az egyedüllét felé billen a mérleg.
Átérzi ezt valaki?
Átéltem hasonlót. Igazából most is egyfajta kettősségben élek, egyik felem nem tud mit kezdeni a párkapcsolatokkal, emberekhez való hozzáállással, az ezekkel járó kötelékekkel és kötelezettségekkel, másik felem pedig sorvadozik egy normális család, és családos élet iránt. Igazából egyik sem lenne jó, kettő között pedig nincs nagyon egyéb út - úgyhogy csak várom, mit hoz az élet, és a jövőben igyekszem kihozni mindenből azt, ami boldoggá tehet majd.
F38
Én is így vagyok pont.
De annyi, hogy ez a kb. 5 évvel ezelőtti állapot nekem csalódásokból állt, túlzottan romantikus voltam, aztán egy lazából, akivel hála neki nem volt ez az egész valami intelligens, és rajtam, gyakorolta, hogyan manipulálhat embereket...
Aztán kalandoztam, aztán beleuntam. Nem kellett hozzá sok, pár pasi volt csak...
Aztán egyedül. És ezeket érzem. Lehet, már nem is lesz gyerekem, de azt se tudom, hogy akarok-e, merek-e...Aztán lehet, hogy lehetett volna valami, de annyira nem jött be se külsőre, se belsőre, meg valószínűleg én se neki, mert nem tepert. De nem is bánom, mert fura volt, már az első beszélgetés után kiakadt, miért nem kerestem (egy bizonyos helyen), pedig azt mondtam, meglátom...meg cinikus volt, mert azt hihette, esetleg pasinál voltam. Nem kell semmilyen őrült, meg macera. Szex se hiányzik már jó ideje. Nyilván, ha lenne egy, utána hiányozna még több, de most ez van. Olyan kapcsolatot már amúgy se akarok.
Én az öregedéstől félek leginkább.
Mert a 20-as 30-as évek k**úrvagyorsan elszállnak.
Nem mondom, hogy nem jó megélni az élményeket és szép dolgokat 40-50-60 felett is, de fiatalon sokkal jobb lenne....
Kemény, elgondolkodtató válaszok, nem gondoltam volna, hogy ezzel ennyire nem vagyok egyedül.
Azt a pár privátot köszönöm, de 31/F vagyok, és nem érdekel szexkapcsolat. :)
28 éves nő vagyok, 5 éve egyedül.
2 lazább kapcsolatom volt ezalatt, egy 2 hetes, meg most egy 3 hete tart, semmiszex eddig.
Erre az utolsóra úgy kellett rákényszerítenem magam. Egyre zárkózottabb, kritikusabb, távolságtartóbb lettem, a baráti kapcsolataimat is leépítettem, mindeközben szerettem magam.. rémes ember lettem, változtatnom kellett.. Már kezdek kötődni a sráchoz, pedig nem kedvelem, úgy gondolom nem passzolunk, igyekszem is tudatosítani, hogy ez csak lazább dolog. Jó érzés volt, mikor legutóbb átölelt, akkor fogtam fel, mennyit is jelent, ha van valakije az embernek, aki törődik vele..
Nem akarom így leélni az életem többi részét, valami tartalmasat akarok találni, így is kegyetlen sok 5 év anélkül, hogy valakinek fontos lennék..nem számítok senkinek.
Úgy érzem, ha nem változtatok most, visszafordíthatatlan lesz a dolog és valami végleg kipusztul belőlem, vagy hogy későn jövök rá, mi az igazán fontos.
Már így is késő, a huszas éveim eseménytelenül elszálltak, még karrierem sincs, sem semmilyen emberi kapcsolatom.
Nagyon félek egyébként az öregedéstől és a hosszútávú elköteleződésektől is. Megrémiszt a gondolat, hogy egyvalakivel legyek egy életen át, akkor pont úgy kimarad a világ, mintha egyedül lennék.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!