Ha az őszinteség elvileg erény, akkor 'néhány' embernek mégis miért fáj?

Az az igazság, hogy a többség őszintének nevezi magát, közben meg csak simán bunkó.

A különbsèg az, hogy az őszinte ember mindent megtesz azért, hogy az igazsággal ne bántson meg másokat, tehát igyekszik empatikusan előadni a mondandóját.A bunkó pedig másokra való tekintet nélkül zúdítja, ami csak kifér, nem törődik a következményekkel, aztán feltartja a kezét, hogy ő csak őszinte.

Akinek az “őszinteségèn” rendre kiakad mindenki, arra lehet gyanakodni, hogy egy szimpla bunkó.

Az igazságot, és a problémákat is lehet bántóan tálalni, illetve úgy, hogy a másik számára könnyebben elfogadható, megérthető legyen.

Szóval igen, az őszinteség alappillér, de a hogyanja nem mindegy.

Az, hogy vannak dolgok, amik akkor sem férnek bele, ha becsülöm, hogy a másik őszinte. Persze vannak emberek, akiknek az egója nem viseli el, ha valaki egyenes velük, mert az igazság néha fáj és néha nagyon képen tudja vágni a másikat, de nem mindig ez a probléma. Nálam legalábbis nem ez volt a baj az őszinteséggel az előző kapcsolatomban.

Például ha a párom kimaradt éjszakánként és megkérdeztem, hogy mi volt, miért kell ezt ilyen rendszerességgel, azt mondta, hogy a haverokkal volt. Nem azzal van baj, hogy őszinte volt velem, hanem annak a tényével, amit csinált, amit éreztem akkor, mikor egyedül aludtam el legalább hetente háromszor, amíg ő állítólag jól szórakozott. Az, hogy valaki jól szórakozik közben, csak ront a helyzeten, a fő gond viszont nem az, hogy őszintén elmondja ezt, hanem eleve amit csinál, akár őszinte, akár nem. Ilyen esetben hogy várja valaki, hogy ne akadjon ki a párja? Őszintén, annak nem való egy komoly kapcsolat, akinek még mindig a haverok vannak ilyen szinten első helyen. De ha a munkája miatt maradt volna ki, az is ugyanúgy probléma lenne, amit hosszú távon meg kell oldani valahogy (ebben az esetben annyi a szerencse, hogy a másik sem feltétlenül élvezi és motiváltabb megoldást keresni).

Az sem a dícséretes őszinteség kategória, ha valamit el lehet mondani normálisan, de a másiknak feltétlenül kell egy kis élt és sértést vinnie a beszélgetésbe. Ha valaki meghízik, akkor is meg lehet mondani neki, hogy figyi, drágám, szerintem jobban kellene figyelni az alakodra, mert ez hosszú távon nem vezet jó irányba. Nincs semmi vész, csak számomra vékonyabban voltál a legjobb, ne menjünk el ebbe az irányba. És nem azt vágja oda, hogy amúgy jól meghíztál, már nem kívánlak... Meg elkezdi a másikat malackázni. Ez tapló viselkedés azzal szemben, akit elvileg szeret az ember. (Tudom, van, aki az első formán ia besértődik, mert mint mondtam, nem bírja az egója, de ezt nem kell tetőzni azzal, hogy valaki erősen is fogalmaz egy kényes témában.)

Részben az előző példára is vonatkozik, az is őszinteség, ha valaki megmondja a párjának, hogy nem szereti már úgy, nem tud hozzá hűséges lenni. És megértem, aki ezen kiakad. Az ember nem úgy kel fel egyik napról a másikra, hogy hmm, ma már nem szeretem. Ez hosszabb idő alatt alakul ki, sok dologból tevődik össze, amin ha időben szól, lehetett volna talán segíteni. Semmi dícséretes nincs abban, ha valaki csak annyira őszinte, hogy nem sunnyog egy megcsalással, mikor már megvan a baj. Nem utólag kell odavágni valamit, amivel az ember alig vagy egyáltalán nem tud már mit kezdeni. A hízást sem +20 kilónál kell említeni. Aki őszinte, legyen úgy őszinte, hogy az fejlessze a kapcsolatot: időben és tapintatosan. A mondandóját így is kifejezésre tudja juttatni.

És hiába őszinte valaki, vannak dolgok, amiket úgy sem lehet tolerálni. Hiába mondaná el nekem valaki, hogy megcsalt. Akár rájövök, akár tőle tudom meg, nem fog tovább tartani a kapcsolat, mert a ténye zavar. Hiába mondja el nekem valaki, hogy este a haverokkal lóg, akármit csinál, nekem az nem fér bele egy kapcsolatba, hogy heti 3 nap egyáltalán nem számíthatok rá és nem akarok így élni.

Az oszinteseg nem egyenlő a taplosaggal.

Te annak mennyire örülnel, ha a nod azzal jönne, hogy az exenek mennyivel nagyobb volt a farka. Hiszen csak őszinte.

Nem mindegy hogy asszertiven kommunikalja e le vagy esetleg tele burkolt sèrtéssel

Az sem hogy képes e tovabbgörgetni azaz a masik felet is meghallgatni es közös megegyezest kihozni nem pedig tényként leszögezi hogy ha nem tetszik el lehet menni, azaz zsarol is a tetejebe

Mondjuk leginkabb a bünözök tudnak jol kommunikalni akik kepesek barmit kicsalni az emberekböl ha akarnak es celokat elerni màsoknàl ugy, hogy az örömmel es dalolva tegye meg.

Szimplan kommunikacios problemakat latok csak.

Van aki elöad valamit akarhogy is de a masik akàr önbecsüles hianybol adodoan akàr jogosan de azt sèrtésnek veszi. Aztan amit reagal meg csak provokacio lesz az elözö félnek es kb forog az egesz körbe körbe feszültseg idegesseg de két ertelmes mondat nem hangzik el.

Nekem is feladta màr a leckét az olyan mikor pl nyilvanosan hazugsaggal vàdolnak meg, es persze nem tudom bizonyitani az ellenkezöjet, de megis en vagyok artatlan, es senki nem hiszi el.

Az ilyen es hasonlo a masikat abszolut elitelö figyelmen kivül hagyo kommunikacioval en sem tudok mit kezdeni amugy. Sokmindenre ügyelni kell.

Tök jól leírták sokan előttem.

Röviden, tényleg 2 összetevős a dolog:

1 - a kommunikáció módja: lehet nem az őszinteséggel van a baj, hanem hogy a másik konkrétan bunkó, durva, nyers. Lehet ezt normálisan is tenni.

2- A másik egója: én nem vagyok bunkó, sőt, dem mondok egy példát. Kollegalis viszonyban a másik alapból meglévő féltékenysége miatt már default nem tetszik neki az, amit én mondok, hiába támasztom alá érvekkel. Volt, hogy olyan indokot hozott fel, ami mellőzött minden észérvet, mert csak azért nem tetszett neki amit mondta, hogy tőlem jött. :-) Ez csak egó. Annál az embernél, akinél sérülékeny az egó, nem igen ehet ezt finoman sem átnyújtani.

De ahogy írták, ha sok embernél, esetében több barátnőnél is ez a helyzet, akkor magába érdemes körülnézni, valószínűleg ő nem kommunikálja le a megfelelő módon ilyenkor.

Az őszinteség jó dolog, mert ha a másik fél tényleg a véleményedre kíváncsi, akkor készüljön fel minden eshetőségre.

A legtöbb nő ott hibázik óriásit, hogy olyan kérdést tesz fel a partnerének ami számára öngyilkossággal ér fel. Nincs felkészülve a válaszra, mondhatni saját maga alatt vágja a fát.

Többször kerültem már emiatt kellemetlen helyzetbe, régebben mindenre válaszoltam, most inkább csöndbe maradok. A nők hihetetlen hiúak tudnak lenni, még olyan tulajdonságaikra is amiben pontosan tudják, hogy középszerűek. Nem ismerik ez erényeiket és baj, nagy baj. Férfiként szem ágába sem lenne azt kérdezgetni a páromtól, hogy te kit választanál? Tudom, hogy azért teszi fel a kérdést mert a pozitív válasz megnyugtatja, de ez egy kétélű fegyver.