Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit lehet tenni ebben a helyzetben?
Kapcsolatban vagyok több, mint egy éve egy lánnyal, nagyon jól megértjük egymást, minden hétvégén együtt vagyunk.
Ott kezdődik a probléma, hogy egy éve mikor elkezdődőtt az egyetem egy csoportba kerültem egy csajjal, akivel már, akkor 'szimpatizáltuk' egymást, de akkor ő is kapcsolatban VOLT..Első hét után összejöttem a mostani barátnőmmel (1hónappal az elött ért véget egy 2 éves kapcsolatom, nem Vettem komolyan Senkit), de attól még imádoltam ennek a csajnak a képeit, annak ellenére, hogy a másikkal együtt voltam, és ő észrevette ezt,azóta is, ha akár csak a neve feljön,már balhé van.
A konkrét probléma ott kezdödik, hogy az utobbi napokban nàlam is meglépte a 'limitet' a köztünk kialakult szituàcio,konkrétan hozzàm bujik elöadàsokon, folytonos piszkàlódàs, megérint sokszor, mindig mellém ül.Orvosisok vagyunk, heti 36-40órànk van felét egymàs mellett töltjuk, kezdett kikésziteni a helyzet elég rendesen, most màr figyelni sem tudok semmire, ha nem làtom öt Nincs baj.
Félreértés ne essék, ANNÀL TÖBB GERINC VAN BENNEM, hogy megcsaljam a baràtnömet, tényleg nagyon jól vagyunk, de ez a màsik lassan kikészit, nagyon tetszik,de Olyan baratnôm van,akinek a busz is jó utazni, ha azt mondom, hogy ma nem autoval megyünk,tiszteljük egymàst.
Rohadtul zavar, hogy tudom, ha tudnà/làtna ezt, kiakadna nagyon.
Mielött valaki benyögi a tipikus féreg kifejezést, tudni kell, hogy megcsalhattam volna màr sokszor, csak szarul vagyok miatta.
Köszönöm, ha elolvastad
Utolsó,teljesen egyet értek veled,de egyik napról a màsikra több, mint egy év utàn meglehet mondani csak úgy a pàrodnak, hogy szakitani akarsz, nem tudom nélküle itt elképzelni, 500kmre vagyunk otthontól, együtt jöttunk:)
Tudvàn, hogy teljesen összetörnéd,a màsik meg, hogy nincs különösebb problémànk
Szerintem elbonyolitottam,egyszerübb lenne ha megdugnàm a màsikat és együtt Maradnék a baratnömmel, ha kiderülne, akkor két szék között maradnék valoszinuleg,de legalább akkor mar biztosan tudnám mit akarok
Az miert nem opcio h a orvosis csajnak megmondod h baratnod van akit tisztelsz annyira h nem akarsz neki rosszat.
Vagyis mond meg h bocs de nem akarsz tole semmit sem es h tartson tavolsagot toled. Nem bujjon hozzad ne olelgessen ne pusziljon meg. Es plane ne masszon a seggedbe.
Miert csak az opcio h megcsalod a baratnod?
Na igen ha ugy veszem maris megcsaltad a baratnod... leven gondolatban mar megdugtad a masikat errol almodozol. Vajon szex kozben is a masik csaj van a fejedben ???
Ha tenyleg tisztelned a baratnod akkor a masik csajt kileptetned a lepbol. Kuld el. Hatarozottam mond el neki h bocs de a baratnom fontosabb mint egy kosza numera veled. Oke szexi vagy de max annyira h max 1x de inkabb nem mert a baratnod a tarsad akit nem akarsz megbantani.
Ember dontened kell, hogy ki az aki fele nyitni akarsz es akkor a masik fele zarni kell. A jelenlegi baratnodet valasztod, akkor a masik kisasszonyt elhesegeted, hogy sorry, de foglalt vagyok, kerlek ne keresd a tarsasagom, ne ulj mellem, ha lehet ne is koszonj. Tuti nem fog tobbet keresni.
Amig toketlenkedsz, addig semmi sem fog valtozni. A lebukas meg egyre valoszinubb lesz, mert ezek azert nyomot hagynak.
43F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!