Távkapcsolatban élők, ti, hogy bírjátok?

Én bevallom, nagyon rosszul. Bárki megkérdezi, hogy mi a véleményem róla, mindegyik kérdezőnek elmondom, hogy nem ajánlom, mert nagyon rossz.

Lassan egy éve élek távkapcsolatban. A barátom a Pannonhalmi Bencés gimibe jár és havonta csak 3 napra jön haza. Olyankor persze osztoznunk kell rajta a családjával. Mivel már több mint egy éve ismerjük egymást, nem csak szerelmesek vagyunk egymásba, hanem a másikat a legjobb barátunknak is tudjuk nevezni. Éppen emiatt neki is elmondtam, hogy vagyok annyira önző, hogy ne akarjam, hogy a szüleivel legyen, vagy akár nélkülem egy pillanatot is, de megértő és nem hülye annyira, hogy tudjam, hogy ilyet még csak nem is kérhetek, mert szemétség lenne mindenkivel szemben.

Az ismerőseim között senki sem érzi át milyen is akár egy pannonhalminak a barátnőjének lenni, vagy távkapcsolatban élni. Mivel ilyen oldalakat nem találtam, ezért gondoltam ide írom ki, hogy "sorstársakat" keresek akikkel átbeszélhetek egy egy dolgot, hogy ők hogyan kezelik és hasonlók. Viszont az álszentek kíméljenek, akik csak annyit tudnak mondani, hogy hát beszéljünk, meg nem nehéz ez az egész ha igazán szeretitek egymást.

Előre is köszi a privátokat és kommenteket<3

18L