Szüleitek milyen gyakran keresnek benneteket? És már külön életetek van, élettársatok/feleségetek.

Párommal élek, neki nincsen családja. Az én szüleim nagyon közel élnek, de nem szoktunk átmenni együtt, csak kb. kéthavonta, nem várom el a páromtól, hogy jöjjön, kicsit fárasztóak a szüleim. Én azért hetente meglátogatom őket, anyámmal beszélek heti 2-3 szor telefonon.

Az egyik nagymamám néha túltolja, és van, hogy minden nap hív, kivéve hétvégén, az nagyon zavar.

Vàltozó. Én anyuval kb 3 havonta futok össze, apàmmal 4 éve nem tartom a kapcsolatot.

A férjem havi 2x ugrik be az anyukàjàhoz munka utàn, és dumàlnak egy óràt, majd jön haza. Az ő apukàja màr 3 éves koràban meghalt.😥 A szentestét ott töltjük minden évben, akkor én is megyek.:)

Én a magam részéről nem szeretem ha tapadnak ràm és szinte mindennapos a kommunikàció. Szeretem anyut, de fullasztó, és hamar sok lesz. De pl vàsàrolni, ha ruha kell ő a legmegbízhatóbb társ. :)

Arra nincs egy általános válasz, hogy mi az egészséges. De leegyszerűsítve az, ami minden félnek megfelel. Senki ne akarjon a másikra rátelepedni, és senki se akarjon senkit elválasztani a saját szüleitől, csak mert neki sok belőlük.

De megosztom a saját példám is, hátha kíváncsi vagy rá. Amíg egyedül éltem, szinte minden hétvégén hazalátogattam a szüleimhez 1-2 napra, ahogy kijött a lépés, kivéve amikor elutaztam valahová. Egyébként hetente 2-3 alkalommal beszélünk telefonon, de van hogy többször, van hogy kevesebbszer. Aztán amikor lett párom, később feleségem, annyit változott a dolog, hogy nem egész hétvégére mentem látogatóba a szülőkhöz, hanem max. fél - 1 napra (oda-vissza út 1,5-1,5 óra), ha páromnak volt kedve, akkor jött velem. Aztán később inkább 2-3 heti lett a látogatás, mert mindig volt valami program, tennivaló, ennyi fért bele. A páromnak ez sok volt, nem is értette az egészet. Neki elváltak a szülei, egyikkel alig tartja a kapcsolatot, volt hogy évekig nem is tudtak egymásról semmit. A másikkal pár naponta beszél messengeren, de személyesen 1-2 havonta találkoznak. Nekem a sajátom, neki a sajátja volt a természetes. Én maximálisan elfogadtam, ő már nem annyira. De szerintem az a titka, hogy mindenki fogadja el a másikat, ne akarja elválasztani a szüleitől. És mindenki addig tartsa a kapcsolatot a szüleivel, amíg van rá lehetősége, amíg egészségesek, amíg még élnek.