Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Baj, ha nem tudom komolyan venni az egyik barátnőm kapcsolatát?
Tudom, hogy alapvetően nincsen hozzá közöm, viszont évek óta ismerjük egymást (tulajdonképpen együtt nőttünk fel), szinte naponta találkozunk, beszélgetünk és a kapcsolatukról is hallok eleget. Én örülnék neki, hogy van valakije és nem is akarok beleszólni, viszont néha nem is értem őt és nevetségesnek találom az egészet, emiatt nem tudom komolyan venni. Sokszor inkább nem is szólok semmit, mert őszintén nem tudnék jó dolgot mondani.
Külföldi barátja van, aki jelenleg Londonban tanul, míg a barátnőm pedig itthon tanul egy vidéki városban. Itthon találkoztak körülbelül egy éve (nem történt közöttük semmi), amíg a csávó itt volt Magyarországon (csak átutazóban, jött és ment is) onnantól kezdve pedig a neten beszélgetnek. Ők ezt nevezik kapcsolatnak. Azóta kb. 2 alkalommal találkoztak, később is max. a szünetekben tudják látni egymást, amikor a fiú meglátogatja. Viszont már be van nekik tervezve, hogy majd ekkor és ekkor találkoznak, a srác már megígérte, hogy ide viszi meg oda viszi, kiköltözhet hozzá stb. A barátnőm pedig örül neki és kb. minden második mondatában benne van a barátja vagy a kapcsolata, viszont nem látom rajta, hogy ténylegesen szeretné vagy szerelmes lenne és szerintem ez nem is rendes kapcsolat. Inkább úgy beszél róla mint egy akármilyen ismerőséről, akár picit dicsekedve és olyan mintha "legyen valakim" alapon lenne barátja vagy hasznot akarna belőle húzni (bár én személy szerint nem ilyennek ismerem). Szóval szerintem ez nem rendes kapcsolat, emiatt picit nevetségesnek tartom, amikor úgy beszél róla, mintha évek óta együtt élnének, miközben szerintem ilyen körülmények között nem ismerik egymást igazán.
Ti ezt komolyan tudnátok venni vagy szerintetek ez teljesen normális?
Hát, én is így indultam a barátommal, és jövő héten összeköltözünk, itt Pesten fog tanulni szeptembertől. Mi sem tudtunk eddig sűrűn találkozni, viszont tavasszal itt volt velem néhány hetet, szóval kicsit "együtt laktunk" bár mostantól lesz majd az igazi.
Az, hogy nem tudnak annyit találkozni mint más kapcsolatban élők, nem jelenti azt, hogy az ő kapcsolatuk semmit nem ér és nem is igazi kapcsolat. Főleg, ha tervben van az összeköltözés és hajlandóak is a változásra a felek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!