Nem tudom eldönteni, hogy a barátom komolyan gondolja-e a velem való kapcsolatát, vagy csak pótléknak tekint. Ti mit mondanátok a lentiek ismeretében?

Válófélben lévő, negyvenes évei vége felé járó férfiról van szó. (Én negyven éves özvegy vagyok.) A felesége novemberben hagyta el. A páromat meglehetősen kikészítette a dolog, leginkább az, hogy egyedül maradt abban a hatalmas házban a gyerekei nélkül, bár a házasság felbomlásáért nagyban felel. Elmondta, hogy több hosszabb kapcsolata is volt a neje mellett a házasság megromlása után; viszont - állítása szerint - a felesége volt az, aki először félrelépett. Mi a neten ismerkedtünk meg márciusban. Közel lakunk egymáshoz (szomszédos falvak) és ugyanabba a városba járunk át dolgozni. Mégis, mintha távkapcsolat lenne a miénk. Ő egy családcentrikus (19 és 12 éves fiai vannak, akik nem vele élnek, de lelkiismeretesen gondoskodik róluk), rendkívül szorgalmas, dolgos, környezetére igényes férfi. Naponta kétszer-háromszor felhív. Hetente kétszer-háromszor napközben át kell mennem városon belül a munkahelyem egy másik telephelyére; mióta ismer, mindig(!) eljön értem és elvisz. (Ez, sajnos, csak max. 15 perc.) Ha autóban ülünk, végig fogja a kezem; a sebváltás idejére azért elengedi.:) Ezek a dolgok nekem nagyon sokat jelentenek. Segít nekem kérés nélkül is kül. dolgokban. Pl. levizsgáztatta az autómat, át is nézte előtte, időhiányom miatt elkészítette helyettem az adóbevallást, még a borítékot is megcímezte... Ha nála alszom, még a reggeli kakaómat is megcsinálja.

...És itt a bibi. Ő még soha nem járt nálam... Párszor hazafuvarozott ill. reggel eljött értem, és bevitt dolgozni (ez neki kerülő), de kapun belül nem fordult elő. A nagyanyámmal közös házban lakunk, de teljesen külön bejáratú az utcai házrész, ami az enyém. A szüleim pedig a szomszéd házban élnek; nincs kerítés köztünk. (A férjem halála után ugyanis hazaköltöztem az akkor pici lányaimmal - ők most 5 és 7 évesek.) Amikor szóvátettem, hogy még egyszer sem látogatott meg, kvázi én járok "udvarolni", mikor "meghív", a válasz az volt, hogy örüljek, hogy nem lakik messzebb... Annyit mondott még, hogy nálam esetleg ránk nyit valaki - de nem a gyerekekre gondolt, az nem zavarná. Senki nem jönne át hozzám, ha szólok, hogy vendégünk van, éjszaka meg pláne... Még soha nem találkozott a lányokkal. (Egyébként nem sürgettem a dolgot, mert előbb meg szerettem volna ismerni őt.) Én már találkoztam az ő két fiával; a nagyobbikat korrepetáltam is az érettségire, és tudja, hogy nem csak egy ismerőse vagyok az apjának. Tehát előttük nem titkolja a kilétemet. A másik problémám, hogy kevés az együtt töltött minőségi idő a kapcsolatunkban. Neki jóval később jár le a munkaideje, én olyankor már rendszerint otthon vagyok; muszáj a gyerekek miatt. A délutáni randik munka után így nagyon-nagyon ritkák. Hetente-tíz naponta tud rám egyszerre több órányi időt szakítani, amikor is csinálunk vmilyen programot vagy csak nála töltjük az estét. Tény, hogy sokat dolgozik és a fiúk is gyakran vannak nála. A nejét nem sírja vissza, azt monjda, kvázi idegenként tekint rá.

Mit szűrtök le kívülállóként, mit gondoljak én erről az egészről? A "szerető" státusza nem nekem való. Komoly kapcsolatra és társra vágyom, és félek, hogy csak az időmet pazarolom...