Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ti beszélnétek a barátnőtökkel erről?
Szóval, mind a ketten 30on felül vagyunk, nők.
A barátnőm 10 hónappal ezelőtt találkozott egy pasival, aki, hát elég komolytalan. Nem tudja hol a buli határa, mennyit tud meginni anélkül, hogy ne bírjon lábra állni stb.
Ez a barátnőmet eléggé idegesíti amúgy, de 200 kmre élnek egymástól olyan formában, hogy csütörtöktől vasárnapig felváltva hol itt, hol ott vannak együtt.
Tudom, hogy a barátnőmet idegesíti a srác komolytalansága, mert állandóan nekem panaszkodik és mire nekem kidühöngte magát, jön a következő tali a következő hétvégén, amire minden szipi-szupi.
A gondom az, hogy össze fognak házasodni még ebben a hónapban.
Én egyszerűen nem értem a barátnőmet, több élettársi kapcsolata is volt az évek során, általában évekig tartóak, most meg összeházasodik valakivel, akivel nem is élt együtt egy percet sem?
De a több éves kapcsolatai is véget értek, mégpedig azért mert volt alkalmuk rendesen megismerni egymást. Most meg csak így beleugrik ebbe?
Esküvő után babaváró hitel, házvásárlás, majd nyilván a gyerekek.
Ti a helyemben beszélnétek erről vele, hogy hülyeséget csinál és ne kapkodjon ennyire, vagy csendben végig néznétek, ahogy elszúrja?
Viszont 2 év múlva, amikor a srác megcsalja a terhes feleségét, 1000% hogy kizárólag a férfi a hibás. Így szokott ez lenni.
Egy masszív alkoholistával aki leáll, sőt, még tetszik is neki, arra nincs mit mondani.
Én naponta csalódom a nőkben, na nem úgy, csak azokon keresztül amiket lárok, olvasok, hallok.
Én azt hittem hogy a nők komoly emberek, céltudatosak, megvetik a renyheséget, a bunkóságot, az alkoholistákat, a munkakerülőket, a függőket, és törekednek arra, hogy megalapozzanak egy jó életet. Erre mit látok lépten-nyomon? A legutolsó idiótákba szerelmesek, és már az elején látni hogy hatalmas pofára esés lesz a vége, de nem. Gyerekek! Ez nem szerelem, hanem mérhetetlen ostobaság. 200km-t utazik egy ilyen nulla pasi miatt? Tudod mit? Meg is érdemlik egymást!!!
2 hete jelentették be hogy egy hónap múlva esküvő. A gyerek még nem jön, de de, megjegyeztem ,hogy együtt élés nélkül ilyenbe?!?!
Meg azóta is ha épp nekem osztja a dolgot megjegyzem hogy azért ez házasság után nem így lesz, hogy lesz 4 napja lenyugodni míg találkoznak, de mindig terel hogy az más, nem is kell, blablabla.
A srác meg nem alkesz, ritkán, 2-3 havonta megy el a haverokkal, de akkor nem bír mértéket tartani.
Aki még bulika, meg sggrészeg az aztán férjnek való. Na, megint születik egy, a férfiak által a sárba taposott, de egyébként ultra okos és szép és jó és minden egyben nő. Aztán lehet majd a női kommandónak lepontozni azokat, akik majd nem hogy sajnálnának, hanem egyenesen megvetik majd a nőt.
Pont tegnap írtam, hogy a rossz kapcsolatok többségénél a környezet figyelmezteti a NŐKET, de hát ti annyira de annyira önállóak és okosak vagytok! Hát, én azt mondom menjen hozz, csináltasson vagy 2-3 gyereket, majd kipróbálhatja a megalázott nők csodálatos életét. Viszont, addig is megvan a 18/5cm-es spermazuhany minden estére.
És én még azt hittem, hogy a 30on felüli nőknek sok az élettapasztalata.
Figyelj, szerintem a legjobb, ha megmutatod neki ezt a kérdést, illetve a rá kapott válaszokat.
Nyilván nem fogja meghatni véleményünk, hiszen a tiédre sem ad.
Ilyenkor, ha nem tudsz mit tenni, rajtad áll, hogy akarsz-e később is a mentális lábtőrlő szerepében tetszelegni,
vagy szimplán ráhagyod.
Én utóbbi esetén megszakítanék minden kapcsolatot.
Végignézni semmiképp sem tudnék egy hasonló helyzetet, így marad a b-megoldás.
Barátnőd amúgy már kezd kifutni a korból, vagy mégis mi az oka, hogy ennyire kapkod?
Nem lehet, hogy esetleg már sikerült összehozniuk a teherbeesést is?
Én azt gondolom ,hogy ez inkább menekülés.
A szüleivel rossz a kapcsolata, szerintem nem is mennek az esküvőre.
A korábbi kapcsolatai mind zátonyra futottak, és szerintem meg akarja ragadni a "ködös " időszakot.
A srác 3-4 havonta megy el inni, akkor nem tudja hol a határ, nem heti 4x, emiatt a része miatt nem aggódom.
Azt gondolom, több ember is kifejthette már ezzel kapcsolatban a véleményét, mert "ugrik" a témára. Bármi hasonló megjegyzéstől ideges lesz.
Baba nincs, szülinapi grillezésen voltunk tegnap, én adtam a kezébe az italt, de tervezik hamarosan.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!