Ezt mire alapozzák?
Az alábbi linken található fajokat és leírásaikat mire alapozzák? Valakik unatkoztak és ilyenekről fantáziáltak, majd beállították tényként? Esetleg van valami ősi írás, forrás?
Mint én ha megnézek egy naprendszert a universe sandbox-ban, aztán ha az élhető sávban van a bolygó, kitalálok rá valami civilizációt?
Véleményem szerint a valóságra alapozzák, ami persze nem jelenti azt, hogy minden igaz szóról szóra, ami ezekben az írásokban olvasható. Az univerzum sokkal nagyobb, mint gondolnánk, és itt most nemcsak a fizikai kiterjedéséről van szó. Rengeteg tapasztalat alapján gyűjtötték össze ezeket az információkat, amik aztán szép lassan kiszivárogtak.
Másfelől van nagyon sok ősi írás, forrás is, amikből sok mindent ki lehet következtetni.
Gondoltam, hogy valaki majd jön, és elkezd kapásból tagadni a milliószor lejátszott lemez alapján. Ezt persze lehet is csinálni, nincsen megtiltva.
Viszont én belegondoltam, és azt a következtetést vontam le, hogy már csak azért sem kitalált lények, mert ezt szerintem elég hamar meg lehet unni. Ha belegondolunk, hogy valaki elkezdene ilyeneket kitalálni, ahhoz egyszerűen túl hosszú az egész, túl sok az információ és a hivatkozás. Egy darabig menne ez, de aztán végül megunná az illető, ha időt és energiát nem kímélve ezzel kezdene el foglalkozni, hogy kitalálja ezeket. Ráadásul nem is írhatnak puszta kitalációból hivatkozásokat sem, mert azokat elég könnyű lenne leellenőrizni.
Valaki rohadtul ráért (vagy rohadtul dilis) és egy oldalra összegyűjtötte az általa megtalált állítólagos ufonauta észleléseket minden akármilyen forrásból.
Elég érdekes gondolkodás az, hogy az biztos igaz, amit volt valakinek türelme leírni.
Ha összegyűjteném egy oldalra a netről az összes csillámpónis tulajdonságot és mesét, azt is megennétek?
Én inkább #5-re reagáltam ezzel.
Amúgy a kamuoldalak mindig ezt csinálják, ismertebb, érdekes valóságos tényekhez keverik a hoaxokat. Az ember hajlamos az isert valós tartalom alapján elhinni, hogy a nem ismert (és kamu) rész is igaz.
Szóval a teremtéslegendák idekeverése pont ezt a célt szolgálja. Megetetni a hülye kamukat, valós dolgokra alapozva, azokkal párhuzamot vonva.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!