Miért közölték a roswell-i eset után azt a sajtóval, hogy egy idegen csészealj zuhant le idegenekkel a fedélzetén, hogy aztán meg azt mondják ja ez csak egy léggömb?
Mert eltusolták az ügyet.
Nyilt titok, hogy földönkivüli űrhajó volt, és hogy tartottak fogva földönkivülieket.
Szerintem ez nagyon csunya dolog, pláne, hogy békés szándékkal jöttek.
A vénusziakkal is megcsinálták már a fehér házban, de ők csak mosolyogtak és megköszönték a vendéglátást és falon mint egy ajtón kimentek ketten, egy még ott maradt, hogy tárgyaljon velük, aztán később elengedték, mikor látták, hogy nekik ez sem probléma.
Igazából szerintem az emberek nagy többsége ehhez a kérdéshez nem megfelelően állnak hozzá, mert mihelyt ilyen életformával találkoznak egyből birtokolni akarják, ki ezért, ki azért, ahelyett hogy tisztelettel közelednének hozzájuk, és meghagynák a szabadságukat pláne, hogy intelligensebbek az embereknél, inkább tanulhatnánk egymástól, mint hogy ilyen h.lye mód viselkednének velük.
Ki közölte a sajtóval? Honnan veszed hogy idegen testek voltak ott? Mert ilyet még a hadsereg vagy nyomozóiroda sem jelentene be akkor sem ha tényleg csészealjról van szó meg űrlényekről, ez elég irreális dolog. Tipikus pletyka, hoax, a semmibe való belemagyarázás amit felkap vagy kreál a (bulvár)média, már évtizedekkel ezelőtt is működött.
Itt egy jelentés az FBI oldaláról, ahol már eleve ballonról és annak részeiről írnak:
2-es ez az eltusolt jelentés már.
Először nem ezt írták.
"Ki közölte a sajtóval?"
Az amerikai légierő (RAAF) még 1947. július 8-án. Nem is tagadta sem akkor sem azóta, csak majd még aznap délután visszavonta ezt és a ballon sztorira változtatta. Nem tehetünk róla, hogy te nem hallottál róla :DDD
Ja nem egy dokumentum film készült ezen témáról amit a kérdező egy dátumban adott meg.
Szóval ez amolyan eltusolt nézzük h.lyének az embereket nyilt titok, amit a kormányhatalom azt hiszi hogy bevettünk, pedig ok vettek be hogy mi bevettük. xD
Nem baj, hagy legyenek abba tudatba, ha nekik hazugságban élni könnyebb, de attól mi tudjuk, hogy tusoltak.
Jaja, egyvalaki mondott valamit és bár azóta kiderült hogy léggömbről van szó nyilván jól bele lehet képzelni mindent, idegen űrhajót, halott űrhajósokat, akármit.
Főleg hogy egyébként ez után még 31 évig senkit nem érdekelt a téma csak aztán néhány ufókutató sikeresen felfedezte - elvégre azért ufó kutatók mert mindenhol ufót látnak - hogy ezek biztos idegenek vótak, ezt átvették a szenzációhajhász szennylapok, tévék és mivel a hoax nagy biznisznek bizonyult egy csomó könyvet is eladtak "jól értesült emberek" és azóta is gyártják a bizonyítékokat és ufó sztorikat az arra fogékony közönségnek. :D
Mert utána jöttek rá, hogy ez milyen nagy hatással lehet az emberiségre.. valószínűleg, aki először beszélt a sajtóval valami low-level tiszt beosztású ember volt, aztán mikor eljutott a hír a vezérekhez, ők kordában akarták tartani az ügyet
De ez teljesen nyilvánvaló annak aki utána néz, aki pedig kapásból elfogadja, amit a média mond, annak pedig egészségére
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!