Mit gondoltok a Holdról? Natur vagy mesterséges égitest?
Kb 400 000 000 éve egy T-Rex fingott egyet, ami fölszállt és a hideg légüres tér hatására megszilárdult.
Tehát nem magától került oda, de mégsem mesterséges, merthogy az ember nem nyúlt bele. Szóval először azt kéne definiálni, hogy mi számít mesterségesnek és mi természetesnek.
Nem lehet mesterséges, mert az ember nem tudta megcsinálni, tehát csak idegen, magas fejlettségű földönkívüliek tehették volna.
Igenám, de kaki van a palacsintában!
Ha a Holdat igen magas szellemi és technológiával rendelkező idegenek mesterségesen csinálták, miért csináltak Naprendszerünkben több tucat másikat is?
Netán annyi kellett gyakorolni, míg sikerrel jártak?
Ha igen, nem is olyan nagy tudásúak!
Attól, hogy nem az ember, hanem tőle magasabb fejlettségi szintén lévő lények csinálták, még mesterségesnek hívhatjuk. Azt tudjuk, hogy ahhoz, hogy a Földön ma ismert életforma kialakuljon, a Hold nélkülözhetetlen volt. Tehát azt így, ekkorában, eképpen kellett pályára állítani, ha valakik az élet csíráját itt óhajtották elhinteni. S ezek a valakik, figyelendő a művüket, magán a Holdon (annak túlsó, számunkra soha nem látható) oldalán megfigyelő állomást működtetnek. Nos, ez persze csak elmélet, de tény, hogy sok minden hivatott alátámasztani, s megcáfolni sem lehet minden kétséget kizáróan.
Egy bizonyos: véleményem szerint olyan, hogy véletlen, nem létezik. Sem maga az Univerzum, és semmi sem, ami benne van, nem a véletlennek köszönheti a létét és a működését. Egyértelmű tudatosság áll a háta mögött. Ha a Földön az általunk ismert élet kialakulásához kellett a Hold az általunk ismert formájában, akkor az sem véletlenül került oda. Továbbá véleményem szerint magában a Naprendszerünkben is sokféle életforma létezik még a különböző bolygókon (nemhogy azon túl!).
A miénktől akár gyökeresen eltérő, teljesen más fizikai alapokon nyugvó. Honnan is vagyunk biztosak abban, hogy ez nem így van? Mindig olyat keresünk, mint saját magunk. Azt gondoljuk, élet csak az általunk ismert közegben és formában létezhet? Hiszen itt a Földön is szinte végtelen az élőlények forma- és körülménybeli sokasága.
Szóval nem hinném, hogy a többi hold egy elfuserált próba lett volna... Semmi sincs úgy véletlen az Univerzumban, ahogy van - s ez az állítás igaz itt a Földön is.
Kivájják az égitest belsejét, hogy belül üreges legyen, majd berendezkednek benne. ......
Mikor a NASA azt vizsgálta, egy robbantás, vagy az űrkomp leszállóegysége visszahullik a felszinre, milyen rengést vált ki. Nos, meglepő volt, hogy órákig kongott az egész Hold, mint egy harang. Márpedig ez bizonyitja, hogy a belseje üreges, nem is kis mértékben. A meteorit becsapódások nyomai, kráterei kivétel nélkül sekély, ugyanolyan mértékű mélységig hatolnak a felső rétegbe. Mintha egy nagyon kemény, páncélszerű anyag boritaná be a porréteg alatt. A számtalan anomália, amit régesrég már feljegyeztek, és ma is megfigyelhető, aktív tevékenységet feltételez, még ha erre nem is reagál a NASA. A Hold-expediciók gyors beszüntetése szinte arra utal, hogy az emberek orrára koppintottak, még nincs ott semmi keresni valónk. Nem nőttünk fel a csillagközi utazásokhoz, nincs olyan technikánk, amiért felvehetnének a kozmikus kereskedelmi hálózatba. Hogy esetleg titokban már bepróbálkozott valamely földi nagyhatalom, nem kizárt, sőt, értelmet adhat a Föld légkörében néha látható ismeretlen repülő objektumok jelenlétének
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!