SOS! UFÓ, Szellem, vagy mi? Durva.
xdxd csak vicceltem, de nem baj, elég sok külső fényforrás tud bejutni abba a szobába..
most pedig a besurrano tolvajok már töltik is lefele az alaprajzot
Köszi a rajzot, én csak a fényről szerettem volna, mert tényleg nem tudtam elképzelni a hagyma alakú fényt, elég lett volna csak az a helység, ahol történt. De így már értem, és még különösebb, hisz a fény ha egy fényforrásból származik, akkor sem ilyen megnyúlt alakot vesz fel, még a nagyon erős reflektorok fénye is köralakban vetül ki, bár bizonyos szögből lehet kissé megnyúlt. De ha az alakja nem lenne elég különös, akkor ott van a színe is, ami még furább... a különböző színű fények csíkokban látszódtak, vagy kitöltötték a teret, ahova vetültek?
Pontosan merre volt a fény forrása véleménye szerint? Számomra ez a leírásból nem derül ki, az ajtó fele vagy a fotel fele? Bár ha jól étem, a szobádban le volt húzva a redőny teljesen, így kizárt, hogy az ablakon keresztül jött a fény, viszont a szobád mellett a nappaliban sem lehet ablak a fotellel és ajtóval egyvonalban.. így ez azt jelenti, hogy a fény forrása a házon belül, nappaliban lehetett?
Ezek szerint meg tud görbülni, hisz magad láttad, csak épp még mi nem tudjuk, ez hogy lehetséges... de egy fejlettebb faj bizonyára már olyasmiket tudhat, amiket mi elképzelni sem tudunk még jelenleg. Szerintem egy bizonyos feltérképező szonda volt, ezek kisméretűek, hasonlók a drone-okhoz.
Arra még vissza tudsz emlékezni, mi miatt keltél fel?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!