Ufológusok. Az ufóknak mi célja ezzel?
Tegyük félre a csészealjakat, idegen űrhajókat stb és nézzük a személyes találkozásról szóló sztorikat. A kérdés amit most boncolni szeretnék csupán onnan vetődött fel, hogy kb 99,9% ilyen olyan okból ufóhívő szerint a földönkívüliek jóval fejlettebbek, intelligensebbek nálunk.
Nos, a talány számomra az, hogy amit az érintettek mesélnek, pl hogy arra keltek hogy nézik őket vagy épp el is vitték "tanulmányozni" éjjszaka, akár több óra kieséssel, mire való?
Tehát mire pl a chip, az implantátum - amivel állítólag bármikor megtudhatják hol vagyunk, irányírhatnak stb ? Vagyis mire, mi értelme a megfigyeléseknek? Ha tanlumányozni szerettek volna minket csupán akkor pl a 3000-dik elrabolt embernél nem tudtak volna meg mindent amit akarnak a fejlett műszereik, mentális képességeik által az emberi szervezetről, elméről stb? Tehát mire lehetnének még kíváncsiak?
Valamint felveődik ez által az a kérdés is bennem, hogy szerintetek nem lehet hogy egészen másról van itt szó? Tudom hogy vannak ufók, és tudom hogy a Födlön is, de ha ezen át lehetne váltani hogy "tanulmányoznak minket", még szintet is lehetne lépni sokaknak a dologban. Én sem megyek le a kerünkbe minden nap hangyabolyokat írtani, mert felsőbbrendű vagyok hozzájuk képest.
Rengetegen szeretnének ufóval találkozni, akár személyesen is, de még arra sem veszi szinte senki a fárdtságot hogy saját otthonában, elmélyében elmerülve, keresve a válaszokat-kapcsolatot próbáljon létesíteni velük. Mindenki azt várja hogy a sültgalamb a szájába repüljön. S nem beszélve róla hogy hány olyan ufóhívő van, akinek első dolga önös érdek lenne,nyilvánosságra hozatal egy ufóval való találkozás után. Hát így ne csodálkozzon senki semmin én se mennék el senkihez. :P
Nos, ennyi az annyi :) Várom a válaszaitokat, legyen az ufóhívő vagy sem!
Én pár könyvet olvastam csak a témában. Azokban a beszámolók szerint valamiféle tenyésztési (?) program a célja az elrablásoknak. Spermiuomot és petesejtet vesznek, illetve a földi nőkben rövid ideig fejlődik is a magzat, azután kiveszik egy másik eltérítés alkalmával.
Néha a gyerekek a visszajönnek meglátogatni a földi szülőket, de csak részben hasonlítanak emberre.
Legalábbis Budd Hopkins a könyvében ezt mondja, meg persze a nő, akiről a könyvet írta.
Nos igen, de ez még így is rengeteg kivetnivalót hordoz magában. Tehát ennyire mégsem lehetnek ránkszorulva.. Nem hiszem hogy azért jönnének a Földre idegenek mert nélkülünk a fajuk kipusztulna és mi vagyunk az utolsó mentsváruk. Valószínűleg a szaporodást ők már megoldották, sőt biztosan, szóval ha van válasz a kérdésemre, az valószínű még ennél is mocskosabb vagy úgymond dúrvább lehet.
Pl hogy ők ugye mindig is itt voltak, de egy olyan ok végett nem fedik fel magukat a nyilvánosság előtt amiről nekik elképzelésünk sincs. És itt persze nem a titkos vezetőkről vagy állambácsikról beszélünk. Ha akartak volna mindig velünk élhettek volna nyíltan, nem hiszem hogy bárki gátat szabhatott volna, vagy szabhatna nekik ebben a mai napig.Nincs az a szövetség ,egyezmény stb ami az emberek függvénye vagy x titkos társaságé.
Valamiért a háttérből irányítanak, legalábbis ott tevékenykednek. Nem hiszem hogy rossz szándékból, de ki tudja, lehet némelyik gonosz is lehet, nem tudom. De ha ok van, az nem a jelenben keresendő mert nagyon régen itt lehetnek.
Nem volt időm elolvasni ,de "ufológusok"?
Ez még viccnek is rossz... Olyan ,mint ha valaki azt írná/mondaná ,hogy "teológus"...
Miután a trollok közül a beépítettek elgügyögtek a felkészítő pszichológusaik által a megbeszélt varáiációk közül kettőt, én, ellenben, érdemben fogok válaszolni a kérdésre, amire ők majd fontolgatják, hogy "Paranoid vagy, kac-kac!" felkiáltással netán reagálnak majd rám.
Nos, a kedves kérdezőre reagálok most, ehhez idézem őt:
"Tehát mire lehetnének még kíváncsiak? [...] ennyire mégsem lehetnek ránkszorulva."
Kérdéssel felelek: Tehát mire lehetnének még kíváncsiak a földi tudósok, hogy mind a mai napig, évszázadok óta patkényokon, hangyákon stb még mindíg kísérleteznek? Ennyire mégsem lehetnek rászorulva az állatkísérletekre...
Érzed az analógiát...? ;)
“Mindenki azt lát, amit látni akar, vagy azt, amit láttatnak vele."
Ez egy ufó-szakirodalmas könyvben volt. (Foglalkozzunk most a második felével.)
Szóval, azt látunk, amit láttatnak velünk.
Ugyanilyen álláspontú ez a sokat feszegetett illuminátus-téma is.
A mai 12-13 éves gyerekekbe az interneten keresztül elhitetik -legalábbis megpróbálják elhitetni-, hogy ez az okkult társaság így 2016 éveiben is működik. Persze ez nem igaz.
ON: Nos, ha az illuminátusok szerves működését el tudták hitetni, akkor ezt az ufós dolgot mért is ne?
Mint ahogy az X-akták (tudom, hogy ez csak egy szórakoztató-műsor, de több igazságot rejt, mint hinnénk) legújabb, 10. évadjában kiderül, idegenek NEM léteznek. Inkább az emberek (sőt, minden amerikai orvos!) benne van ebben az ördögi körben.
Ugye, az X-akták mitológiája (igen, i.e. 300000-ban kezdődött, ezzel a fekete olaj-maszlaggal) 1947-ben kezdődött, a roswelli incidenssel. De... mi van, ha ezt, a világ legelterjedtebb ufószerencsétlenséget csak megrendezték?
Vagy a kormány kitalált valamit -mint ahogy az Álomföld 2 c. epizódban, a "budin trónolva" :D-, hogy ne őket hibáztassák, hanem mondjuk egy fiktív fajt, az idegeneket. Láttatás - hittetés...
Szóval, csak annyit szerettem volna mondani, hogy több emberi kéz lehet ebben, mint idegen.
Ezt sohasem fogjuk megtudni...
Vagy csak az X-akták 11. évadjában? :D
6. Csak éppen ennek sincs több értelme, mint ha ténylegesen földönkívüliek csinálnák.
A kérdést pedig nem válaszolja meg, hiszen ugyanúgy elrabolják az embereket és kísérleteznek rajtuk.
Ha viszont Roswell megrendezett volt, aki miért próbálták az egészet eltusolni és fedősztorikat gyártani neki?
Durva, de kb. Csak utolsònak tudtam a némileg szòrakoztató kommentje miatt zöldet adni.
Lakossàgcsere fontosabb helyekem ismerős?
Ha feltűnés nélkül megy végbe, még talàn az emberiség sem kezdi el pusztìtani önmagàt vagy harcolni az elnyomàs ellen, és talàn még az ökoszisztéma is megmarad. Remélem érted, mire megy ki a jàték. Amiről nem tudsz az nem fàj.
Hát figyelj kérdező szerintem a valóság valami sokkal érdekesebb (velük kapcsolatban is) mint azt gondolnánk! :)
A széles spektrumú érzelmi állapotaink lehetnek, a DNS-ünk lehet emiatt érdekes és a rejtett DNSünk ami mindenkiben ott van...és lehet egy rosszabb oldala...ami az atombomba feltalálásához kapcsolodhat...mert nem csak magunkat törölhetjük el hanem az már naprendszer szinten is hatással lehet másra...ők sem akarhatják ezt...pláne ha még a DNS ünk sem tisztázott h hány % emberi és nem emberi génekből áll! :) Vannak személyes tapasztalataim is, nagyon tudnak hatni a testre és stb :) tenni kell érte ha vki kapcsolat felvételt akar de sok rosszat is írhatnak. A LÉNYEG a kapcsolatfelvétellel kapcsolatban , hogy MINDIG emelkedett hangulatban , magasabb rezgésszinten legyünk és ami nagyon fontos hogy BÉKÉS,pozitív, jó szándékúakkal vegyük fel a kapcsolatot , ezt kinyilatkozás által tehetjük meg! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!